Időjárás
A köd, illetve a rétegfelhőzet várhatóan csak lassan zsugorodik, nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön lehetnek akár egész nap borult, ködös tájak. Másutt ugyanakkor fátyolfelhős, napos idő lesz. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. Jobbára mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután a tartósan borult, ködös tájakon döntően 3 és 8, a napos vidékeken jobbára 9 és 15 fok között valószínű. Késő estére 0 és +7 fok közé hűl le a levegő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján
Levegőminőség
Miskolc-szerte szennyezett, illetve erősen szennyezett a levegő minősége a pmmonitoring.hu adatai szerint, kivéve Szirmán, ahol megfelelő és Martinkertvárosban, ahol elfogadható értéket mértek.
Horoszkóp
Kos (III. 21.–IV. 20.)
Eddig csak a jövőjére gondolt, most, hogy a tervei lassanként beérni látszanak, ideje egy kicsit a jelennel is foglalkoznia. A jegyében járó Merkúr ráadásul a kapcsolatai ápolásában is segítheti. A mai napon további hasznos és célratörő tárgyalásokat folytathat, nyélbe is üthet akár bizonyos üzleteket. A hatóságokkal és a főnökével azonban semmiképpen ne vesszen össze! Ma nekik van igazuk.
Bika (IV. 21.–V. 20.)
Uralkodó bolygója a Szaturnusszal kapcsolódik. Ezért kissé nyomott hangulatban lehet, rosszabb esetben valóban elnyomottnak érezheti magát. Ez a csillagállás azonban nagyon kedvez bizonyos kitartó munkáknak, amikben azért mégiscsak megvalósíthatja önmagát. Ha szeret kézimunkázni, akkor most képes arra, hogy valami igazán nagy és jelentős darabot alkosson meg. Kezdjen bele!
Ikrek (V. 21.–VI. 21.)
Uralkodó bolygója, a Mars az Uránusszal áll kedvezőtlen fényszögben. Minthogy mindkét bolygó az idegrendszerrel és a vérmérséklettel van kapcsolatban, szokatlanul nyugtalannak, kiegyensúlyozatlannak érezheti magát. Ezért kár is írnunk, hogy ne idegeskedjen, mert az most úgysem fog menni. De azért próbáljon meg lazítani! A vizek segítenek az oldódásban.
Rák (VI. 22.–VII. 22.)
Ön szeret a maga tempójában dolgozni, és sosem bírja elviselni, ha valaki sürgetni akarja. De vannak esetek, amikor a "lassú víz partot mos" taktikája nem válik be. Sajnos ma kénytelen lesz összekapni magát. Ráadásul úgy, hogy ez ne menjen a munkája minőségének a rovására. Egy jó ötletért nem kell a szomszédba mennie: egy kollégája ma a segítségére lehet. És nem is csak az ötleteivel.
Oroszlán (VII. 23.–VIII. 22.)
A Hold az ön jegyén halad át, ráadásul konstellációban áll az uralkodó bolygójával. Kétszeresen is érzelmes, érzékenykedő napja lehet ma. Nagyon nagyvonalúnak is mutatkozhat, csak aztán a későbbiekben meg ne bánja ezt a szokatlan adakozó hajlamát! Ezért, ha valakinek meglepetést akar szerezni, bár önre nem jellemző a méricskélés, először vessen számot azzal, hogy mennyije marad meg az ajándékozás után.
Szűz (VIII. 23.–IX. 22.)
Nehéz napra számíthat ma a munkahelyén. Egy konfliktus, ami eddig csak rejtetten, mindenki által eltagadott módon okozott galibát, most felszínre kerülhet, és nyílt csatározásokra kerülhet sor. A legszerencsétlenebb esetben ön is bevonódik ebbe a konfrontációba, de ha sikerülne valahogy a mérleg nyelve szerepébe kerülnie, akkor valamennyire megtarthatja az irányítást.
Próbáljon békíteni!
Mérleg (IX. 23.–X. 22.)
Még mindig nagy hajtásra számíthat: péntek ide vagy oda, a mai napon jelentős munkákat kaphat, és akár még túlóráznia is benn kell maradnia. De ne bánja: ez esetben legalább az esti időszakot felhasználhatja arra, hogy a szokottnál is figyelmesebben és odaadóbban dolgozzon. A munkája jó esetben maradandó is lesz, így aztán sokáig mutogathatja majd, mint jól sikerült mintapéldányt.
Skorpió (X. 23.–XI. 21.)
A szerelem, ha régi is, akkor is új lehet most az ön számára. Talán azért, mert valami közös kirándulást, kiruccanást terveztek a társával, sőt akár az egész családjával hétvégére, és már szerencsésen el is indultak. De ha nem is, akkor legalább egy kisebb környezetváltozás jót tehet a kapcsolatuknak. A hétvégén baráti társaságot is fogadhat az otthonába. Még ma hívja fel a legjobb barátait!
Nyilas (XI. 22.–XII. 21.)
Kicsit bántóan viselkedett az utóbbi időben az ön környezetében levőkkel, esetleg éppen magával a párjával. Igaz, hogy erre minden oka megvolt, ám mostanra már túllehetne a kesergésen és a haragon. Uralkodó bolygójának a helyzete is a tudattalanba sűrített problémák feloldására szólít fel. Ideje temetni a múltat. Ha így tesz, akkor a szebb jövő is kaphatna egy esélyt végre.
Bak (XII. 22.–I. 19.)
Ha néhányan tán kételkednek is önben, a képességeiben, önnek azért nem szabad feladnia az álmait. Az adottság ugyanis csak az egyik összetevője, feltétele a sikerének. A másik éppen a hit, amit jelen esetben önbizalomnak is lehet nevezni. Márpedig miért is kételkedne abban, amire feltette az életét? Ne törődjön a negatív hangokkal, de azért csak okuljon belőlük! Fordítsa jóra!
Vízöntő (I. 20.–II. 18.)
Nem könnyű az elszakadás, de néha muszáj váltani. Most is úgy érezheti, hogy a kollégáitól igen nehezére esik elválni, akár csak a megszokott munkakörülményeitől. Ugyanakkor ön a kihívások embere, és igazán a kezdeteket szereti, a rutin az ön ellensége. Most felkérhetik arra, hogy valami olyasmiben vegyen részt, ami újdonság, amihez szükségük van az ön kezdeményezőkészségére. Vállalja el!
Halak (II. 19.–III. 20.)
Uralkodó bolygója a Marssal alkot kedvezőtlen fényszöget: nincs a legjobb kedvében, és ennek sajnos hangot is adhat. A kimondott szavakat már nem lehet visszaszívnia, ezért kétszer is gondolja meg, mit mond ki, és milyen szavakkal, milyen hangnemben. Sajnos az erőszakosságot még így is nehéz lehet kiszűrnie a hangjából. Legalább ne írjon le semmit, vagy ha igen, akkor azt ne küldje el!
Forrás: kiskegyed.hu
Minap-indító (2023.12.29.) – időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Ez is érdekelhet
Választás 2026 - Megkezdődött a voksolás az amerikai kontinensen
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel.
Választás 2026 - Mozgóurnák, rendőri készültség: így zajlik majd a választás napja
A rendőrség felkészült, és az országgyűlési képviselők általános választása alkalmával is pártbefolyástól mentesen látja el a hatáskörébe tartozó feladatokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Választás 2026 - A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait – olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.