Ugrás a tartalomra

Enyhe, de változékony lesz az új év első hete

Létrehozva
A hőmérő higanyszála napközben akár tíz fok felé is felkúszhat majd, de a felhős ég mellett csapadékkal is számolni kell majd.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Változékony lesz az év első hetének időjárása: enyhe idő várható, de több hullámban kell esőre számítani – derül ki az éjfélkor hivatalosan megszűnő, de gyakorlatilag inkább átalakuló Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) országos, középtávú előrejelzéséből (január 1-jétől ugyanis  HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt.-ként működnek tovább).
    
Hétfőn, újév napján reggeltől északnyugat, nyugat felől gyorsan és jelentősen csökken a felhőzet, de közben az ország déli fele fölé magasszintű felhőzet érkezik. A Dunántúlon délelőtt, a keleti határvidéken délután, késő délután áll el az eső. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, napközben erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, Baranyában reggel állhat be a maximum.
    
Kedden változóan felhős időre lehet számítani, majd sokfelé vastagszik a felhőzet, és estétől helyenként előfordulhat eső, záporeső, nagyobb eséllyel északon. A délnyugati, déli szél nagy területen megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 1 és plusz 3, a szélvédett, gyengébben felhős körzetekben mínusz 4 és mínusz 2, kora délután általában 7 és 12, északkeleten 3 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.
    
Szerdán nagyrészt erősen felhős lesz az ég és szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalra általában 5 és 9, a szélvédettebb északkeleti tájakon 1 és 4 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután többnyire 7-13 fokra lehet számítani.
    
Csütörtökön jobbára erősen felhős idő várható, majd csökken a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, zivatar. A nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.
    
Pénteken változóan felhős lesz az ég, majd megvastagszik a felhőzet és főleg a nap második felében szórványosan előfordulhat eső, zápor. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali mínusz 3 - plusz 5 fokról általában 7-12, az északkeleti országrészben 5-6 fokig emelkedik a hőmérséklet.
    
Szombaton nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég, több helyen számítani lehet esőre, záporesőre. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a délkeleti, keleti szél. A minimumhőmérséklet 2 és 8, a maximum általában 8 és 14, északkeleten 5 és 7 fok között alakul.
    
Vasárnap jobbára erősen felhős, illetve borult időre van kilátás, több helyen valószínű eső, zápor. A keleti, majd az északi szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban mínusz 1 és plusz 6 fok közötti hőmérséklet várható, napközben 4 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
 

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.