Ugrás a tartalomra

Kiderült, melyik a Quintessence legjobb pálinkája

Létrehozva
A Quintessence Pálinka- és Párlatverseny nem csupán Magyarország, hanem Közép-Európa legnagyobb és legismertebb pálinkás mustrájává nőtte ki magát, melyet szombaton rendeztek meg tizennegyedik alkalommal.
Kép
Fotó: Quintessence

A versenyre 1839 minta érkezett Magyarországon kívül Romániából, Szlovákiából és Szerbiából – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.

A versenyen kettős győzelmet aratott a Sáppusztai Pálinkafőzde, amely a verseny abszolút győztese lett, ráadásul a legjobb pálinka címet is elhódították a 2023-as, 42 százalékos Sárga Vilmoskörte-pálinkájukkal. 

A pálinka hazai „Oscarjának” is nevezett ünnepélyes díjkiosztó gálán szombat este adták át a győzteseknek járó elismeréseket Debrecenben.

A verseny jótékonysági akcióval társult

Idén először jótékonysági akció is társult az eseményhez. A szervezők minden egyes nevezett tételből 100 forinttal és adományokkal támogatják egy ongai leukémiás fiú kezelését. Az ismertetés szerint Kovács Kristóf az Ongán élő fiatal három éve küzd a súlyos betegséggel. Nagyon sok kemoterápiás kezelésen van túl, így a család és az orvosok is úgy gondolták sikerült legyőzni a betegséget. Tavaly azonban visszamaradt rosszindulatú sejtek újra elkezdtek termelődni, újabb kezelések vártak a fiúra. A transzplantáció január 22-én megtörtént, a gyógyulás folyamata elindult.

Kristóf gyógyulására a Quintessence Pálinkaverseny szervezői összesen 185 ezer forintot adtak át a családnak, ezzel segítve a kezelések finanszírozását.  

A támogatás átadóján az Ongáról érkezett Kovács Zoltán, az édesapa Kristóf állapotáról elmondta, hogy stabil, még a steril szobában van, de javulnak az értékei. A pénzt kórházi kontrollra járásra, kiegészítő vitaminokra és otthoni tisztítószerek vásárlására tudjuk költeni, hiszen otthon is szinte teljesen steril körülményeket próbálunk kialakítani - olvasható a közleményben.

Az idei verseny túlszárnyalta az eddigieket

A kereskedelemben kapható pálinkák közül 30 champion, azaz nagyaranyérmet osztottak ki, míg a magán- és bérfőzetőknél 50 kategória győztes párlat emelkedett ki a mezőnyből! 213 nevezőtől, 132 településről érkeztek a verseny tételek, 30 fős nemzetközi bíráló csapat értékelte a mintákat január 25‒27-én, Ongán.

A tavalyi évhez képest összetettebb, komplexebb értékelő elvekkel és struktúrával, 100 pontos Quintessence bíráló rendszer segítségével történt a minősítés, jelentősen megkönnyítve a zsűri munkáját ‒ például a nagyaranyérmesek kiválasztását ‒, de a felelősség az értékelésnél továbbra is a bírálókra hárult – ismertették a szervezők.

Majd hangsúlyozták, hogy a nevezett pálinkák és párlatok minősége sokat javult, számottevően csökkent a hibás tételek aránya, az 25 százalék alatt maradt. Az is rekord, hogy csupán a minták 20 százaléka került a döntőbíró csúcszsűri elé, ami jelzi, az értékelők egységes szemléletét.

Rámutattak arra a pozitív tendenciára, miszerint a hagyományos gyümölcsökből készült pálinkák és párlatok száma ugrásszerűen megnőtt. Nagyságrendileg 260 szőlő, 240 szilva, 200 alma, 140 meggy, 110 kajszibarack, 90 törköly, 90 vegyes, 80 Vilmoskörte, 60 körte vagy 60 cseresznye került az értékelő zsűri elé, benne számos új, nagyreményű fajtával.

Mint írták, idén először hirdették meg a csapatversenyt, ahova 9 tétellel nevezhettek 3-3 fős csapatok szigorú szabályok és fajtaválaszték mentén. A csapatversennyel is erősödött a Quintessence szakmaisága „elit klub” jellege. A nevezett tételeket összpontszámuk alapján rangsorolták.

A verseny nagydíjasai:

„QUINTESSENCE – 2024 legjobb kereskedelmi főzdéje” - Sáppusztai Pálinkafőzde
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb pálinkája” - Sáppusztai Pálinkafőzde - Vilmoskörte (2023) 42 % V/V
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb magán és bérfőzetett párlata” - Szőke Bálint - Cacanska Lepotica szilva (2023) 42 % V/V
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb bérfőzdéje” - Mámor Pálinkaház (Felsőzsolca)
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb bérfőzetője és főzdemestere” - Guba Krisztián és Nyilasi Béla
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb magánfőzője”- Dr. Kósa Lajos
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb női magánfőzője”- Tóthné Varga Erzsébet
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb csapata”- Pannónia Pálinkakultúra Egyesület (Pintér Gergely, Szász Gábor, Tóth István)
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb értékelő/bíráló zsűritagja”- Kaizer Gábor
„QUINTESSENCE – 2024 legjobb ongai pálinkája/párlata”- Vingendorf Lilla – szilva 

Ez is érdekelhet

II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.
Csökkentik a Tiszalöki Vízlépcső felvizét
BelföldKörnyezet
A rendkívüli aszály miatt újabb intézkedés vált szükségessé a Tisza vízkészletének hatékony felhasználása érdekében.
időjárás_átriumpark_webkamera
Szaharai por lepi el az eget és berobban a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.