Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2024.03.05.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp

Létrehozva
Továbbra is enyhe időre számíthatunk, helyenként előforduló csapadékkal. A hideg jellegű fronthatás miatt fejfájás, migrén jelentkezhet.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

A ködfoltok délelőttre mindenhol feloszlanak, és a változó mennyiségű gomolyfelhőzet mellett ma többórás napsütésben bízhatunk. Helyenként már előfordulhat zápor, egy-egy zivatar. Ezekre legnagyobb esély elsősorban az Északi-középhegységben van, másodsorban pedig az Alpokalján és a délnyugati, déli tájakon. Este a gomolyfelhők többsége feloszlik, a csapadékgócok zömmel megszűnnek. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon napközben egyre több helyen élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű, a délkeleti, keleti határnál lesz a legmelegebb. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő, olvasható a HungaroMet honlapján.

Orvosmeteorológia

Hideg jellegű fronthatás várható. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet a HungaroMet előrejelzése szerint.

Levegőminőség

Miskolc nagy részén jó vagy megfelelő a levegő minősége. Elfogadható értéket mutatnak a pmmonitoring.hu mérőműszerei Lyukóvölgyben, a Tapolca Vízmű területén, a Népkertben, Szirmán és Martinkertvárosban és a vármegyei kórház területén. Szennyezett a levegő minősége az Avasalján, a Szentpéteri kapuban, Selyemréten, Görömbölyön, a Lavotta utcán és Martinkertváros Alföldi részén.

Útinform

A Miskolc Városgazda Nonprofit Zrt. reggeli információi alapján.

Félpályás terelésre lehet számítani:

Árok u. 29
Árok u. 48
Árok u. 52.
Alföldi u. 4
Bencések útja 79
Bodrogi Zsigmond u. 9
Hajós Alfréd u. 16
Kőműves u. 31.,
Major u. 18
Medgyessy F. u. 4.,
Puskás T. u. 5
Soltész N. K. u. 36
Zsigmondi u. – Sajószigeti u. kereszteződés
Takta u. 17
Tapolcarét u. 10

Horoszkóp

Kos

A hatodik érzéked ma különösen pontos Kos, ezért bízz az ösztöneidben. Elvezethetnek téged a Nagy Ő-höz vagy ahhoz a személyhez, aki segíthet megvalósítani a vágyaidat. Szóval, bármennyire is furcsák a megérzéseid, megéri hallgatni rájuk.

Bika

Rettenthetetlennek érzed magad, és úgy érzed, hegyeket vagy képes mozgatni. Próbálsz minél több embert magad köré gyűjteni, hogy együtt vigyetek véghez nagy dolgokat. Ez nagyon szép dolog, csak ügyeljetek arra, hogy ne essetek túlzásokba.

Ikrek

A legfontosabb számodra az, hogy a lehető legkisebbre csökkentsd a napi drámát, Ikrek. Ezt jól teszed, hiszen rengeteg energiádat elviszi, amikor a kollégákkal veszekedsz vagy próbálod kideríteni, mennyi igazság van a pletykákban. Egyszerűsítsd le az életedet!

Rák

Sokkal érzékenyebb vagy, mint ahogy azt másoknak mutatod. Légy őszinte azzal kapcsolatban, ahogy érzel, és ne játszd meg magadat a környezeted előtt. Máskülönben ne csodálkozz, ha a lelki problémáid előbb-utóbb fizikai panaszokat szülnek.

Oroszlán

Ma minden igazán jól alakul az életedben, és elégedett lehetsz. Még ha fel is merül bármi probléma, lazán elsimítod. Olyan érzésed lehet, mintha a környezeted is igyekezne megkönnyíteni a dolgodat. Élvezd ki!

Szűz

Kifejezetten nyugodt nap elé nézel, mikor nem érhetnek kellemetlenségek. De talán épp a nagy nyugalom miatt kezded keresni a problémákat, mint aki hiányolja a stresszt. Ha észreveszed, hogy ezt csinálod, állítsd le magad, Szűz!

Mérleg

Érzéki természeted felfokozódik és a szokottnál is jobban vágysz az intimitásra, a szenvedélyre. A kedvesed vevő lesz erre, így ma igazán forró élményekben lehet részed. Az egyedülállóknak pedig érdemes lenne regisztrálni egy társkeresőre.

Skorpió

Ma valakinek nagy szüksége lenne arra, hogy ne csak egy szóval fejezd ki az iránta való szeretetedet és megbecsülésedet, hanem akár egy hosszas lelkizéssel vagy öleléssel. Lehet nem mutatja vagy mondja, de nagyon is lenne rá igénye, kedves

Nyilas

Ez egy nagyszerű nap számodra, Nyilas. Nagyon jól alakulnak a kapcsolataid, különösen a pároddal. Ma elismerést és figyelmet kaphatsz a környezetedtől, a szerelmed pedig ennél is többet adhat.

Bak

A mai napon igyekszel úgy tenni, mint aki nem veszi észre, mennyire megbántott másokat vagy rossz passzban vannak. Pedig a legnemesebb dolog, amit tehetsz, hogy bocsánatot kérsz vagy éppen meghallgatod őket. Sosem tudhatod, neked mikor lesz rájuk szükséged.

Vízöntő

A legkritikusabb ember veled szemben a mai napon az te magad vagy. Nincs azzal baj, hogy önvizsgálatot tartasz, azzal már viszont igent, amikor ez átcsap önvádba és durva kritizálásba. Sokkal jobban kellene hinned magadban!

Halak

Túl szigorú vagy ma, Halak. Folyamatosan bírálod magad, és kételkedsz a képességeidben. Fogadd el, hogy lehetnek kevésbé kreatív, produktív napjaid, légy egy kicsit megértő és türelmes önmagaddal.

Forrás: elle.hu

Ez is érdekelhet

II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.
Csökkentik a Tiszalöki Vízlépcső felvizét
BelföldKörnyezet
A rendkívüli aszály miatt újabb intézkedés vált szükségessé a Tisza vízkészletének hatékony felhasználása érdekében.
időjárás_átriumpark_webkamera
Szaharai por lepi el az eget és berobban a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.