Ugrás a tartalomra

Apadnak a hazai folyók

Létrehozva
A dunai árhullámnál háromszáztíz vízügyes szakember, a Rábánál ötszázhuszonnyolc vízügyes és civil dolgozott napi huszonnégy órában június 6-ától 16-ig. A védekezés összehangolását harmincnégy vízügyes szakember koordinálta. A töltések magasításához mintegy negyvenkilencezer homokzsákot használtak fel - tájékoztatta szerkesztőségünket az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Kép
Fotó: MTI

Az árhullámok levonulásának és a kedvező előrejelzéseknek köszönhetően vasárnap lezárja munkáját az elmúlt két hét árvízvédelmét összefogó Országos Műszaki Irányító Törzs.  A még szükséges feladatokat innentől saját hatáskörben végzik az érintett vízügyi igazgatóságok. 

Mint írják, a most következő napokban a vízgyűjtőterületen az árhullámok levonulását jelentősen befolyásoló csapadék nem várható. A Duna árhulláma mindenhol tetőzött az országban, már csak Baján és Mohácson van I. fokú készültség, de a folyó ott is apad. A Rába árhulláma Győrnél tart, a felsőbb szakaszokon már inkább csak a jelenlegi apadás lassulására lehet számítani.

Szokatlanul hosszú ideig kaptak terhelést a gátak, ezért ott, ahol szükséges, még figyelőszolgálatot látnak el kollégáink. A védekezéssel összefüggő további munkálatokat azonban a területi vízügyi igazgatóságok már helyi hatáskörben is el tudják végezni, ezért vasárnap 18 órakor lezárul a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsének (OMIT) koordináló tevékenysége. 

Láng István vízügyi főigazgató, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője a Dunán és Rábán levonult árhullám legfontosabb tanulságaként azt fogalmazta meg, hogy „bármikor hirtelen kialakulhatnak szélsőséges időjárási és hidrológia helyzetek, amelyek gyors reakciót kívánnak meg a védekezésben résztvevőktől. Ugyanakkor fel kell készülni a jövőben arra is, hogy a mostanihoz hasonló tartós és elhúzódó áradások tehetik próbára védelmi képességet, a szakemberek és az árvízvédelmi infrastruktúra felkészültségét.”

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.