Ugrás a tartalomra

Rácz Jenő: A mostani generáció gyakorlatilag használhatatlan

Létrehozva
A séf az RTL kérdésére kifejtette a véleményét a mai fiatal munkavállalókról.
Kép
Rácz Jenő és Veres Pál indiai falatokat készít a Miskolci Piknik egyik programján

Az ismert séf, aki Miskolcon is megfordult, sőt, Veres Pál polgármesternek is tanított néhány konyhai fortélyt, az RTL-nek a Z-generációs munkavállalókkal kapcsolatos tapasztalatairól beszélt.

Elmondta, a szülei és a tanárai nagyon sokat tanítottak neki a munkabírásról és a siker fogalmáról, viszont a mostani fiatalokból hiányolja a munka iránti alázatot és a professzionalitásra való törekvést. 

A mostani generáció gyakorlatilag használhatatlan

- állítja Rácz Jenő, aki saját elmesélése szerint 14 évesen kezdett dolgozni a McDonald's konyháján, ahol az első fizetése 12 ezer forint volt. Ebből a pénzből először egy pólót vett, majd moziba ment – ezek az apró lépések vezettek el számára a függetlenséghez és az önállósághoz.

A séf vallja, hogy a professzionális szakemberek képzése elképzelhetetlen szorgalom és kemény munka nélkül. Véleménye szerint a korábbi generációkban az emberek hivatást választottak, és kitartottak amellett, míg a mai fiatalok a könnyebb utat keresik: „okosan” akarnak kevés munkával sok pénzt keresni, de ez a hozzáállás nem fog professzionális szakembereket adni a világnak, mert ahhoz, hogy valaki profi legyen, elengedhetetlen a szorgalom, a kemény munka és az alázat.

„Az én korosztályomat olyan emberek nevelték fel, akik a rendszerváltás előtti időszakban nőttek fel, amikor az emberek hivatást választottak, és akár az egész életük során egy munkahelyen dolgoztak. Természetesen nem azt mondom, hogy a korszellem vagy a rendszer, amiben nevelkedtek, példaértékű, de a munkabírás és a szívósság, amit szüleinktől láttunk, egyértelműen az.” - nyilatkozta a séf, aki a nyári munkát remek lehetőségnek tartja, aminek segítségével a diákok korán megtanulhatják, hogy a pénzt és a sikert nem osztogatják ingyen. 

A tudás nélküli, folyamatos pihenésre vágyó ember nem lesz sikeres, ez a különbség a sikeres és sikertelen ember között

- osztotta meg hitvallsát Rácz Jenő.

Ez is érdekelhet

Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.