Ugrás a tartalomra

Újabb melegrekordok a szeptemberi hőségben

Létrehozva
Az ősz harmadik napján, kedden több, emberemlékezet óta fennálló rekordot döntött meg a hőség – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.

Azt írták: kedd hajnalban Budapesten, a János-hegyen csak 22,7 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos és fővárosi hajnali melegrekord is.

A korábbi országos csúcstartó Pannonhalma volt, itt 1956-ban mértek 22,1 fokot, a korábbi fővárosi rekorder pedig Budapest Budakeszierdő állomás volt, ahol 1929-ben volt 20 fokos a minimum-hőmérséklet ezen a napon – írták.

Hozzátették: a napközbeni hőségben megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord is, korábban ezen a napon Szerepen 1929-ben, illetve 1944-ben Békéscsabán 35 fokot mértek.

Most szeptember 3-án az ország több pontján meghaladta ezt az értéket a napi maximum-hőmérséklet, végül Körösszakál lett az új győztes, ott 36,5 fokot rögzítettek.

Kedden megdőlt a fővárosi napi melegrekord is: 1949-ben ezen a napon 34,5 fokot mértek Budatétény meteorológiai állomáson, most azonban 35,1 fokkal Budapest Újpest állomás döntötte meg a hetvenöt éves rekordot - írták.

Ez is érdekelhet

Frontokban gazdag időjárásra számíthatunk, így búcsúzik október utolsó hétvégéje
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnaptól téli időszámítás szerint működünk, légkörünkben azonban komoly fordulat nem várható a következő napokban: továbbra is mozgalmas, frontokkal tarkított időben lesz részünk.
25 órás táncmaraton
Óraátállítás 2025: tudja, mikor hova kell tekerni?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségTudomány
Kezdődik a téli időszámítás. Vasárnap pedig itt az ideje az óraátállításnak.
Óraátállítás: a vonatok is másképp járnak
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégi óraátállítás néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonatot érint.
A légtömeghatár térségünk felett hullámzik, ilyen idő vár ránk hévégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombaton enyhébb léghullámok érkeznek, majd vasárnap újabb front. Folytatódik a változékony idő, időnként csapadék is lehet, a hőmérséklet nagyjából a sokévi átlag környékén alakulhat.