Ugrás a tartalomra

Háromezerrel többen haltak meg szeptemberben Magyarországon, mint ahányan születtek

Létrehozva
A Központi Statisztikai Hivatal mérése arra is rámutat, hogy az utóbbi években mikor kerültek legközelebb egymáshoz a születések és a halálozások számai.

Idén szeptemberben 6708 gyermek született és 9697 fő vesztette életét - számolt be róla a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 7,7, a házasságkötéseké 22 százalékkal csökkent, a halálozásoké 5,4 százalékkal nőtt. Ezek az adatok a következőek szerint alakultak:

6708 gyermek született, 7,7 százalékkal, 558-cal kevesebb, mint 2023 szeptemberében.

9697 fő vesztette életét, 5,4 százalékkal, 493-mal több az egy évvel korábbinál.

A természetes fogyás a 2023. szeptemberi 1938-cal szemben 2989 fő volt.

5417 pár kötött házasságot, 22 százalékkal, 1531-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A naptári év januárja és szeptembere között 58 220 gyermek jött világra, ami 10 százalékkal, 6526-tal kevesebb a 2023. január–szeptemberinél. Ezen belül január–márciusban 9,1, áprilisban 3,3, május–szeptemberben 12 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke most 1,39, míg egy évvel korábban 1,53 volt.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 35 367 fő volt, 22 százalékkal több a 2023. január–szeptemberi, 29 024 fős értéknél.

Ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám közel azonos volt, mint 2023 január–szeptemberében. A természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 4,9 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A házasságkötési arányszám 5,3 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A KSH egy táblázaton ábrázolta, hogyan alakultak a születések és a halálozások az utóbbi évek során. E szerint 2021 márciusában hunytak el a legtöbben: 18 ezer fő. Ugyanebben a hónapban volt a legmagasabb számú a népesség természetes fogyása is: 10,1 ezer fővel többen távoztak, mint amennyi a születések száma volt.

Címkép: Pixabay 

 

Ez is érdekelhet

Fidesz-kongresszus
Fidesz-kongresszus: elnökök és alelnököket választottak
Belföld
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.