Ugrás a tartalomra

Tűzijátékot csak biztonságosan! - figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Létrehozva
A szilveszteri tűzijátékok biztonságos használatára hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Mukics Dániel emlékeztetett, tavaly szilveszterkor 34 tűz keletkezett tűzijátékok miatt, a legtöbbször kigyulladt tuják, kukák miatt és tűzijáték égő maradványaihoz riasztották a tűzoltókat, de volt, ahol társasház erkélyére esett tűzijáték miatt keletkezett tűz. Több kutya is megrémült, beszorult valahová, a tűzoltóknak kellett kimenteniük őket.

A szóvivő hangsúlyozta, a tűzijátékokkal kapcsolatos tűzmegelőzés már a vásárlásnál kezdődik, nem mindegy ugyanis, hogy hol szerezzük be ezeket az eszközöket. Ne vásároljunk tűzijátékot aluljáróban, piacon vagy csomagtartóból, mert az így beszerzett pirotechnikai termékek nem biztos, hogy tűzvédelmi szempontból megfelelőek - írta közleményében.

Hozzátette, internetes rendelésnél fontos a körültekintő választás, lehetőség szerint magyar cégtől rendeljünk, mert ezek termékei megfelelnek a hazai szabályozásnak.

Kép

A szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt legális árusítóhelyeken, jellemzően plázák, nagyobb üzletek parkolóiban felállított konténerekben - ismertette, hozzátéve, ezeket a hatóságok ellenőrzik, itt szakképzett árusoktól lehet tűzvédelmi szempontból is megfelelő tűzijátékokat kapni.
A megvásárolt tűzijátékot ne hagyjuk a kocsiban, otthon ne tegyük a fűtés és a tűzhely közelébe, mert a melegtől idő előtt működésbe léphetnek. Olyan helyre zárjuk el ezeket, ahol nem éri sugárzó hő, napfény, pára, víz és a gyermekek, háziállatok sem férhetnek hozzá. Ne tároljuk együtt semmilyen éghető anyaggal.

Ha valamelyik tűzijáték nedves, vizes lett, azt még azután se használjuk fel, miután megszáradt, mert hibásan fog működni. A tűzijátékokat nem szabad megbontani, átalakítani, házilag többet összekötni
- emelte ki a szóvivő.

Kép

Mukics Dániel arra is kitért, hogy a szilveszteri tűzijátékokat december 31-én 18 órától másnap reggel 6 óráig szabad felhasználni. Minden tűzijátéknak van használati útmutatója, amely részletesen tartalmazza, hogy honnan kell indítani, hol kell meggyújtani, milyen irányba fog működni és mekkora védőtávolságot kell tartani. Ezt mindig olvassuk el és tartsuk is be - kérte -, soha ne irányítsunk tűzijátékot emberre, állatra, növényre, járműre vagy épületre.

Ha erős a szél az év utolsó napján, inkább ne tűzijátékozzunk, a rakétákat ne indítsuk fák, vezetékek alól vagy közvetlenül épületek mellől - javasolta.

Kép

A szilveszteri tűzijátékokat szabadtéren lehet felhasználni, ez lehet a saját kertünk vagy akár közterület is.

Ne indítsunk tűzijátékokat társasházak ablakából, erkélyéről. Az elhasznált tűzijátékoknak a még forró maradványait ne dobjuk rögtön a kukába, mert azok és a mellettük álló autók, épületek gyakran emiatt gyulladnak meg - hangsúlyozta a szóvivő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szilveszterkor ne kössük meg a kutyákat, helyette engedjük be őket, kapcsoljuk be nekik a tévét vagy a rádiót, hogy kevésbé hallják a durrogást és nyugtassuk őket az este folyamán. Szilveszter éjszaka sok kutya elszökik, beszorul, beesik valahova, sokszor a tűzoltóknak kell kiszabadítaniuk ezeket a bajba jutott állatokat - írta közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

 

Ez is érdekelhet

NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.