Ugrás a tartalomra

Románia csaknem 40 határátkelőhelyén szűnik meg a rendszeres határellenőrzés január elsején

Létrehozva
Románia csaknem 40, Magyarországgal, illetve Bulgáriával közös határátkelőjén megszűnik a rendszeres határellenőrzés január elsejétől, amikor az ország a Schengen-övezet teljes jogú tagjává válik - közölte hétfőn a román határrendészet.

A magyar-román határon 12 közúti és öt vasúti határátkelőhelyen, míg a bolgár-román határon 11 közúti, 3 vasúti és 8 kikötői határátkelőhelyen szüntetik be az áthaladó utasok okmányainak rendszeres ellenőrzését állampolgárságtól és járműtől függetlenül. Romániából gyakorlatilag ugyanolyan körülmények között lehet ezentúl egy másik schengeni tagországba utazni, mint ha belföldi utazásról lenne szó - mutat rá a közlemény.

Az országhatár átlépésére készülő utasoknak azonban érvényes úti okmánnyal - útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal - kell rendelkezniük. A román határrendészet szúrópróbajelleggel továbbra is fog ellenőrzéseket végezni az államhatár 30 kilométeres körzetében a rendőrséggel, a csendőrséggel és az idegenrendészettel közösen.

A határrendészet szerint Románia logisztikai és humán erőforrás szempontból is felkészült az Európai Unió és a schengeni övezet külső határainak megfelelő védelmére, egyebek mellett azzal, hogy a határrendészet nagyváradi kiképzőközpontja végzőseinek 90 százalékát a külső határszakaszokra irányította.

Románia határátkelőin idén naponta átlagosan 110 ezer utas kelt át 33 ezer járművel, köztük 7300 kamionnal. A magyar-román határon a legnagyobb forgalmat a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-átkelőn bonyolították le, ahol átlagosan 9500 utast illetve 4870 járművet ellenőriztek. A bolgár-román határon a Giurgiu-Rusze közötti Duna-hídon volt a legnagyobb forgalom, ahol naponta 10 500 utas kelt át 5000 járművel.

Ez is érdekelhet

SZJA NAV
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
BelföldGazdaság
A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.