Ugrás a tartalomra

Tíz nagy közlekedési reformot jelentett be Lázár János

Létrehozva
Az építési és közlekedési miniszter többek közt bejelentette, június elsejétől a húsz percnél nagyobb késések esetén visszatérítik a jegyár felét.
Kép
Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatót tart a hivatalában Közlekedésinfo címmel január 8-án. MTI/Illyés Tibor

Tíz pontos vállalást tett Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami közösségi közlekedés színvonalának javítására 2025-re - jelentette be a miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján. 

Amint fogalmazott,

június elsejétől a húsz percnél nagyobb késések esetén visszatérítik a jegyár felét, havi bérleteknél 5-nél több késés esetén a következő bérletvásárláshoz tíz százalék kedvezményt adnak. Ezent túl 2026. január 1-jére a MÁV és a Volán pályaudvarain felújítják az összes mosdót, az InterCity járatokon április elsejétől takarítószemélyzet lesz, idén, illetve jövőre ötszáz-ötszáz új autóbuszt vásárolnak, erősítik a mozdonyflottát, vasúti kocsikat újítanak fel, illetve újakat vásárolnak.

A magyar állami tulajdon növelése lehetővé teszi, hogy a GYSEV bővülő kapacitását beforgassák a magyar vasúti közlekedésbe, bevezetik az úgynevezett Mávbusz szolgáltatást, azaz szükség esetén busszal viszik el az utasokat, a nyári időszakban klímagaranciát vállalnak, áprilisban pedig új MÁV applikációt vezetnek be, a MÁV plusz applikációban egyebek közt új lesz a késési funkció

- sorolta Lázár János.

A miniszter elmondta, azért ragaszkodnak a teljesen állami MÁV-hoz és Volánhoz is, mert a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem tudni, hogy mikor lehet szüksége az államnak ezekre a kapacitásokra. Ezt kihasználták például a 2015-ös migrációs válság idején érkező menekülttömeg utaztatásához is. Szerinte fontosabb, hogy az államnak legyen saját kapacitása a havária helyzetekre, ezért nem vonják be a magánbefektetőket a hazai közlekedésbe.

Lázár azt is elmondta, megkísérli megváltoztatni MÁV-on belül a gondolkodásmódot. A késések miatti visszatérítések miatt szerinte mindenki komolyabban veszi majd a szolgáltatást. Az első évben nagyjából tízmilliárdos nagyságrendel számol, körülbelül ennyit kell majd visszaadni az utasoknak a késések miatt.

 

Ez is érdekelhet

Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.