Ugrás a tartalomra

Elhunyt Feledy Péter

Létrehozva
Az újságíró, televíziós szerkesztő nyolcvanegy éves volt. 
Kép
Feledy Péter. Fotó: Demokrata

Néhány nappal 82. születésnapja előtt elhunyt Feledy Péter televíziós újságíró - írja a Demokrata. 

Jogászként diplomázott, majd 1971-ben megnyerte a Riporter kerestetik című vetélkedőt. 1972–1983 között a Magyar Televízió ifjúsági osztályán dolgozott. 1983–86 között a Magyar Rádió szórakoztató osztályának szerkesztő-riportere volt. 1986 óta ismét a Televíziónál dolgozik. 1989–92 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottságának tagja, majd elnöke volt. 1993 áprilisától októberéig hírigazgató volt. 1995–98 között a délelőtti magazint készítő stúdió vezetője volt. 1998–99-ben a Magyar Televízió alelnöke, 1999-től főmunkatársa volt, áll a Wikipédián közzétett életrajzában.

Jelentősebb műsorai voltak többek között a Radar, a Fiatalok órája, a Mozdulj!, a Kezdőkör, a Pár-beszéd, az Ablak, a Hazanéző, a Létkérdések, az Aktuális, a Záróra, a Jelképeink, a Forradalom a jog útján, az Életem egy álom, az Akiből kizárta magát a párt, a Lángoló, tűzszínű, a Végjáték az Akadémia utcában, a Parancsolatlan tiszta szívvel, a Titkolt örökség, ezen kívül parlamenti és egyéb napi közéleti és politikai események tudósítója, napi közérdekű magazin műsorok szerkesztő-műsorvezetője volt - ezt már az MTI idézi fel.

Feledy Pétert 2001-ben Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki. Felesége, Monspart Sarolta elhunyta óta a közélettől visszavonultan élt. Temetéséről később intézkednek.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.