Ugrás a tartalomra

Már a húsvéti sonkákat ellenőrzi a fogyasztóvédelem

Létrehozva
A hatóság a bevásárlóközpontokban, az áruház- és üzletláncokban, az élelmiszerboltokban, és a piacokon is vizsgálódik majd.

Megkezdte a húsvéti sonkák, gyümölcslevek és gluténmentes termékek vizsgálatát a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal közösen a magyar családok és fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH sajtóosztálya szombaton az MTI-vel.

Azt írták, a laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzés célja a fogyasztókat megtévesztő termékek kiszűrése, valamint az élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő tételek vizsgálata. A húsvéti ünnepek előtt a laboratóriumi vizsgálatok kiterjednek a nyers és hőkezelt sonkákra, a gyümölcslevekre, valamint a gluténmentes termékekre egyaránt.

Hozzátették, a nyers sonkák és a gyümölcslevek esetén a vizsgálatok célja a címkén feltüntetett megnevezés és tápértékadatok valódiságának az ellenőrzése a jogszabályok és a Magyar Élelmiszerkönyv által meghatározott előírások teljesülésének szempontjából. Egészségi okokból kiemelten fontos, hogy a gluténmentes jelöléssel forgalomba hozott élelmiszerek ténylegesen megfeleljenek a jelölésben foglaltaknak
- közölték.

Emlékeztettek arra, hogy az erre vonatkozó uniós rendelet szerint egy élelmiszer akkor nevezhető gluténmentesnek, ha annak gluténtartalma - a végső fogyasztó számára értékesített alakban - legfeljebb 20 milligramm kilogrammonként. Az NKFH akkreditált élelmiszer- és vegyipari laboratóriuma gluténmentes vagy annak mondott kenyereket, száraztésztákat, kenyér-, palacsinta-, pizza-, süteményporokat, kekszeket, liszteket és zabitalokat egyaránt vizsgál.

A szezonális ellenőrzéseket a korábbi évek ellenőrzési adatai is indokolják. A legutóbbi ellenőrzések során a vizsgált sonkák 25 százaléka nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, azoknak ugyanis túlzottan magas volt a sótartalmuk. Gyümölcslevek esetén ugyanakkor a cukortartalomra vonatkozó előírások a vizsgált termékek mindössze két százalékánál nem teljesültek, míg a gluténmentes termékek vonatkozásában a kifogásolási arány csupán 5 százalék volt - ismertették.

Az NKHF felhívta a figyelmet arra, hogy ha a laboratóriumi mérések eredményei szerint a vizsgált termék nem elégíti ki az adott terméktípusra vonatkozó követelményeket, akkor az alkalmazott jelölés alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére, ez esetben a fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indít.

A közleményben idézték Pintér Istvánt, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság elnökét, aki elmondta, hogy a vizsgálatok minél szélesebb körű lefolytatása érdekében lesznek mintavételek bevásárlóközpontokban, áruházláncokban, üzletláncokban, élelmiszerboltokban, vásárcsarnokokban, piacokon és az adott termékeket árusító kiskereskedelmi egységekben egyaránt. Ha a vizsgált termék jelölésével megtévesztik a fogyasztókat, akkor a hatóság haladéktalanul eljárást indít.

Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az egész évben, így a húsvéti időszakban is őrködnek a fogyasztói jogok érvényesülése felett, hogy ezzel is védjék a magyar családokat - áll a közleményben.

(Borítókép: Húsvéti sonkák egy üzemben. Fotó: MTI)

 

 

 

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.