Ugrás a tartalomra

Kettesben önmagával robbantott a Z!ENEMi: a miskolci banda továbbjutott A Dal 2025 elődöntőjébe

Létrehozva
Swingre fogják a rockereket: az elődöntőben új műfajban kell bizonyítania majd a miskolci együttesnek.
Kép
Forrás: Z!ENEMi/Facebook

Szombat este véget ért A Dal 2025 utolsó válogatója, így kialakult a teljes elődöntős mezőny. A versenyben nyolc újabb produkció mutatta meg tehetségét, de csak négyen juthattak tovább a zsűri és a közönség közös döntése alapján. A Z!ENEMi valahol a műsor közepén következett, a színpad pedig pillanatok alatt dühöngővé változott: a korábbi líraibb hangvételű produkciók után igazi hangrobbanásnak hatott a miskolci rockzene. Pedig az együttes egy igencsak komoly témát hozott: a Kettesben önmagammal című dal a belső vívódásokat fogalmazza meg az ember különböző énjei között.

- Ez a dal a bizonyíték arra, hogy megfér egymás mellett a metál a rock, a pop, a rap - fogalmazott a zsűri nevében Szandi, aki szerint a banda olyan energikus volt a színpadon, "mint egy angol telivér, amikor az ajtó kicsapódik".

A verseny zsűrijében Szandi mellett Németh Lojzi, Ferenczi György és az újonnan csatlakozó Gubik Petra foglal helyet. 

A Z!ENEMit egyébként komoly kihívás elé állítják a Dal 2025 elődöntőjében, ugyanis egy, a zsúri által megszabott zenei műfajban kell majd bizonyítaniuk tudásukat. Ez a műfaj pedig nem más, mint a swing.

Aki szeretné visszanézni a szombati adást, ITT megteheti.

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.