Ugrás a tartalomra

Esőt hoz az érkező hétvége

Létrehozva
Hideg nem lesz, a hőmérő higanyszála húsz fok köré kúszhat majd fel, de csapadékra készülni kell, főleg az északi tájakon.

Pénteken még nagyrészt napos időre van kilátás, de szombattól többfelé esőre kell készülni. A szél a Dunántúlon erős, olykor viharos lesz, de vasárnapra megszűnnek az éjszakai fagyok, a legmelegebb órákban pedig már 14-19 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken még nagyrészt felhőtlen, száraz idő várható sok napsütéssel, majd a késő délutáni óráktól a délnyugati határ közelében már megjelenhet fátyolfelhőzet. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként olykor élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az északkeleti tájakon még legalább néhány órás napsütésre lehet számítani, illetve délutántól délnyugaton szakadozhat fel a felhőtakaró.
Több helyen, főként a nap második felében valószínű eső, zápor, de a Nyugat-Dunántúlon kisebb a csapadék valószínűsége. A déli, délkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon erős, olykor viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, rövidebb napos időszakokkal. Szórványosan - nagyobb eséllyel az északi megyékben - fordulhat elő eső, zápor.

A délkeleti, déli szél többfelé megerősödik, az Északnyugat-Dunántúlon viharossá is fokozódik. A hajnali 3-10 fokról délutánra általában 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő, de a délkeleti tájakon melegebb is lehet.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.