Ugrás a tartalomra

Fellépés az online csalások ellen

Létrehozva
Jelzés a boltokban és online áruházban szerzett tapasztalatokról.
Kép
fogyasztovedelem_sajtotaj_250512ml (7).JPG (215.82 KB)
Fónagy János | Fotó: Mocsári László

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felszámolásáról, az online csalások elleni fellépésről és a légiutas jogokkal kapcsolatos szabályozásról is elmondhatják a véleményüket a polgárok. Magyarország Kormánya „Közös ügyünk a fogyasztóvédelem” címmel indított online konzultációt a tavasz folyamán.

A fogyasztóvédelemről szóló online konzultáció kitöltésére biztat a kormányzat és a kormányhivatal. A konzultáció fontosságának megerősítése céljából országjárás is indult, amelynek hétfői miskolci állomásán a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára arról szólt, miért is fontos, hogy a fogyasztók közvetlen visszajelzést adjanak a kormánynak a boltokban, szolgáltatóegységekben és online áruházban szerzett tapasztalataikról.

Kép
fogyasztovedelem_sajtotaj_250512ml (1).JPG (276.28 KB)
Alakszai Zoltán

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Csizmadia közben található épületében tartott sajtótájékoztatón Fónagy János miniszterhelyettes úgy vélekedett: az állampolgárok ezúton kikért véleményével tudják befolyásolni a szükséges jogalkotást, mindemellett pedig a meglévő szabályozásnak való megfelelés és a törvények szigorúbb betartatása mögé is társadalmi felhatalmazást tudnak rendelni.

Alakszai Zoltán főispán az eseményen úgy fogalmazott, hogy "a kormányhivatal mint vármegyei területi fogyasztóvédelmi hatóság elkötelezetten dolgozik a magyar családok és a piaci egyensúly védelme, valamint a jogszerű és tisztességes gazdasági működés érdekében".

A főispán hozzátette: a fogyasztóvédelemre nem pusztán hatósági tevékenységként, hanem közszolgálatként tekintenek.

Kép
fogyasztovedelem_sajtotaj_250512ml (6).JPG (222.11 KB)
Alakszai Zoltán, Kiss János és Csöbör Katalin

A térség országgyűlési képviselői szintúgy az online kérdőív kitöltésére biztatják a helybélieket. Csöbör Katalin egyebek közt a csalókkal szembeni hathatós fellépés eszközét is látja a majdani kormányzati intézkedésekben. Míg Kiss János azt taglalta, mennyire lényeges, hogy az utóbbi években dinamikusan változó kereskedelmi és fogyasztói közegben felmerülő kihívásokkal szemben fel tudjuk venni a versenyt.
 

Ez is érdekelhet

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.