Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: A hulladékszállítási közszolgáltatásról

Létrehozva
Miért kell fizetni olyan szolgáltatásért, amit igénybe sem veszünk? – erre a kérdésre keresi a választ rovatában dr. Strassburger Gyula ügyvéd.

Miskolci olvasónk keresett meg levelével. Ebben leírja, hogy szülei vidéki háza évek óta üresen áll, mivel szülei meghaltak. A hulladékszállítási díjat mégis fizetniük kell, bár többször kérték már annak szüneteltetését. Kérdezi, hogy miért kell fizetni olyan szolgáltatásért, amit nem vesz igénybe?

A magyar jogrendszerben a hulladékszállítás kötelező közszolgáltatásként működik, amelynek célja a közösségi szükségletek kielégítése és a környezetvédelem biztosítása.
Vagyis, a települési szilárd hulladék elszállítása és ártalmatlanítása kötelező közszolgáltatás. Ennek igénybevétele minden ingatlantulajdonos számára kötelező. Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladékot a jogszabályokban előírtak szerint gyűjteni és az annak begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek átadni. 

Ez magában foglalja az igénybejelentési kötelezettséget is, ami a szolgáltatás megrendelésének kötelezettségét jelenti. Az ingatlanhasználó díjfizetésre köteles a közszolgáltatás ellátásáért.A kötelező közszolgáltatás magában foglalja a hulladék átvételét, gyűjtését, szállítását, előkezelését, kezelésre történő átadását, valamint a hulladékgyűjtő és -előkezelő létesítmények üzemeltetését. Ide tartozik a díjbeszedés, az elhelyezés és az utógondozás is.

A települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevétele környezetvédelmi és közegészségügyi közérdekből kötelező. Az Alkotmánybíróság több határozatában is megerősítette e kötelezettség helytállóságát, mivel az ingatlanok használói szükségszerűen termelnek hulladékot, és a szervezett gondoskodás az egyetlen hatásos módja a környezeti veszélyeztetés elkerülésének. A közszolgáltatási szerződés a Polgári Törvénykönyv szabályai értelmében, jogszabály erejénél fogva jön létre. 

Nincs lehetőség arra, hogy a fogyasztó válasszon a szolgáltatás igénybevétele vagy elutasítása között. A közszolgáltatónak akkor is szolgáltatási kötelezettsége van, ha az ingatlanhasználó nem fizeti meg a közszolgáltatási díjat. Másik oldalról szemlélve, a tárolóedény hiánya vagy kihelyezésének elmulasztása sem mentesít a díjfizetési kötelezettség alól.

A hulladékszállítási díj szüneteltetése is kérhető a szolgáltatótól. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az adott ingatlanban ténylegesen nem lakik senki, ideiglenesen sem, és nem keletkezik hulladék. A kérelmet legkésőbb a szüneteltetés kezdete előtt 30 nappal kell benyújtani. Azt, hogy nem lakják az ingatlant, közüzemi számlával kell igazolni. Az életszerűség miatt, havi legfeljebb 0,5 köbméter víz, és 50 kwh villamosenergia fogyasztás megengedett.
 

Ez is érdekelhet

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.