Ugrás a tartalomra

Cipősdobozból fizette ki a 65 milliós büntetését a NAV-nak egy cipőkereskedő cég

Létrehozva
Volt gond: a cég a cipők tulajdonjogát sem tudta igazolni, és a szállítás során is több súlyos hibát vétett.
Kép
ciposdobozok_nav_250528.jpg

Egy budapesti raktárban tartott ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): az akcióban több mint 150 ezer pár cipőt találtak és több adóügyi jogsértést is feltártak, ami miatt 65 milliós bírságot szabtak ki - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az adóhatóság.

Amint fogalmaznak, a cég először a cipőkre vonatkozó tulajdonjogát sem tudta igazolni, emellett a szállításnál is hibázott: több esetben fuvarozott kockázatos termékeket úgy, hogy ezeket a szállításokat nem jelentette be az erre szolgáló elektronikus rendszerben, az EKÁER-ben. A NAV emiatt 65 milliós mulasztási bírságot állapított meg – végrehajtóik a kifizetés biztosítására hatvanezer pár cipőt foglaltak le, összesen hatvanmillió forint értékben.

A vállalkozás ezt követően néhány órán belül jelezte: rendeznék a bírságot, a cég képviselője két cipősdobozzal a ezében jelent meg a NAV-nál, melyekből előhúzott 65 millió forintot és kifizette a tartozást. 

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.