Ugrás a tartalomra

Heves zivatarokkal érkezik egy hidegfront kedden

Létrehozva
A HungaroMet előrejelzése szerint kedden főként az ország északi felén nagyobb számban lehet számítani zivatarokra


 

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki a Dunántúl nyugati és középső részén kedden - figyelmeztet a HungaroMet Zrt. A veszélyjelzés szerint Vas, Veszprém és Zala vármegyében kedden hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a három vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki.

Keddre elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar kialakulásának veszélye miatt Csongrád-Csanád és Békés vármegye kivételével az ország többi részén.
 

A HungaroMet előrejelzése szerint kedden főként az ország északi felén nagyobb számban lehet számítani zivatarokra. Ekkor már heves zivatarok is nagyobb eséllyel fordulhatnak elő, óránként 90-100 kilométeres sebességű széllökéssel és akár két centiméternél nagyobb jéggel.

 

A heves zivatarok kialakulásához leginkább a Dunántúl nyugati és középső részén lesznek kedvezőek a feltételek. A zivatartevékenység várhatóan este, éjszaka sem cseng le teljesen.

Címkék

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.