Ugrás a tartalomra

Néhány nap és hatályba lép a foglalkoztatási jogviszonyt tisztázó eljárás

Létrehozva
Újabb kiskaput zár be a NAV az adókat "elblicccelő" vállalkozók előtt.

Július elsejétől bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gazdaságfehérítő eszköztára: hatályba lép a foglalkoztatotti jogviszonyt tisztázó eljárás, amely az alkalmazottai után az adófizetést és a járulékbevallást csalárd módon elbliccelő munkáltatókkal szemben lehet hatékony – közölte a hatóság vasárnap az MTI-vel.

Az új eljárás védi a munkavállalót és adminisztrációs könnyítést is hoz, hiszen revizori ellenőrzés helyett a NAV figyelmeztetését követően van lehetőség a hiba javítására - írták a közleményben.

Hozzátették: aki ezt elmulasztja, alkalmazottanként 100 ezer forintos bírsággal számolhat.

A NAV hangsúlyozta, hogy a cél nem a bírságolás, hanem a munkavállalók érdekében a foglalkoztatotti jogviszonyok rendezése.

Emlékeztettek rá, hogy a NAV – szolgáltató jelleggel – már 2021 novemberétől rendszeresen felhívta az érintett munkáltatók figyelmét a feltárt eltérésekre, és csak ebben az évben már több mint 50 ezer tájékoztató levelet küldött a 2024. december-2025. április bevallási időszakokra vonatkozóan.

Bár a változás 2025. július 1-jétől hatályba lép, a NAV még ad időt az önkéntes teljesítésre
- hívták fel a figyelmet.

Mint írták, érdemes minden munkáltatónak megvizsgálnia, hogy valamennyi járulékbevallását, foglalkoztatásra irányuló bejelentését teljesítette-e, mert még a nyáron megindulnak azok az eljárások, amelyek során a hivatal már szankcionál:

ha a munkáltató a felhívástól számított 15 napon belül nem rendezi jogszerűen munkavállalói jogviszonyát, vagy nem teljesíti járulékbevallását, a NAV alkalmazottanként 100 ezer forint mulasztási bírsággal sújtja a foglalkoztatót.


Kiemelték, hogy a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyok kapcsán a munkáltatónak be kell jelentenie a jogviszony kezdetét, megszűnésekor pedig a végét. A bejelentési kötelezettség mellett a foglalkoztatás időszakára főszabályként járulékbevallást is kell adnia. A munkáltatóktól kapott foglalkoztatotti bejelentéseket az adóhatóság folyamatosan összeveti a benyújtott járulékbevallásokkal. Így derül fény az eltérésekre.

Az eltérések egyrészt adódhatnak abból, hogy a jogviszony végét nem jelenti be a foglalkoztató, másrészt pedig abból, hogy nem nyújt be járulékbevallást. Sok esetben nem szándékos adózói mulasztás eredményezi az eltérést, hanem egyszerű figyelmetlenség – tették hozzá.
 

(MTI)

Címkék

Ez is érdekelhet

zártkert
Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
BelföldGazdaság
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.
A Benjamin ciklon tart felénk, ilyen időt hoz a nemzeti ünnepen
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
Iskolaépületbe csapódott egy távolsági busz Szolnokon – huszonhárman megsérültek
BelföldBaleset
A gimnázium tájékoztatása szerint tanulók és a munkavállalók épségben úszták meg a balesetet, a sérültek a buszon utaztak, illetve egyikük egy gyalogos volt.
Hamisítatatlan őszi időt tartogat a szerda
Belföld
Országosan akár húsz fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, ám térségünkben ennél továbbra is hűvösebb várható.