Ugrás a tartalomra

Három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

Létrehozva
Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.

Azt írták, hogy a hét elején több hullámban egyre hidegebb és nedvesebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így jelentős lehűlésre kell számítani.

Hozzátették, három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet.

Az ország nyugati, északnyugati részein ez a vasárnaptól keddig, a Duna mentén és a Dunától keletre a hétfőtől szerdáig tartó időszakban fog megtörténni, a keleti tájakon 15 fok fölötti, néhol akár 20 fok közeli is lehet a hőmérséklet-visszaesés a csúcshőmérsékletben – írták.

A közlés szerint a hétfő hajnali minimum-hőmérsékletek és a szerdai maximumok az ország döntő részén nagyon hasonlítani fognak egymásra, sőt lesznek olyan tájak, ahol az utóbbi lesz az alacsonyabb érték.

Hétfő hajnalban jellemzően 17-20 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet, míg szerda délután a maximumok döntően 20 fok körül lesznek majd.

Címkék

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.