Ugrás a tartalomra

Csökken a hőmérséklet, de kedden is leszakadhat az ég

Létrehozva
A több órás napsütés mellett térségünkben a délutáni órákban várhatóak zivatarok, a hőmérő higanyszála 23-25 fok közé kúszhat fel.
Kép
Fotó: Cziffra Andrea


A HungaroMet előrejelzése szerint kedden délnyugat, nyugat felől egyre intenzívebbé válik a felhőképződés, de az ország döntő részén többórás napsütés várható, viszont a nyugati határvidéken akár borult tájak is lehetnek. Sok helyen valószínű zápor, zivatar, valamint heves zivatarok is kialakulhatnak hazánk délkeleti felén. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul és megerősödik, míg zivatarok környezetében viharos lökések, heves zivataroknál akár károkozó szélrohamok is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 30 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok fölé is melegedhet a levegő, míg a nyugati határvidéken hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.

A keddi figyelmeztető előrejelzések szerint újabb hullámokban lehet számítani napközben zivatarok kialakulására, melyeket a nyugati országrészben elsősorban felhőszakadás (>30 mm) kísérhet. Másutt inkább a viharos (60-90 km/h) széllökések, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (15-30 mm), és akár jégeső (ált. < 3 cm) társulhatnak a cellákhoz. Az ország délkeleti felén viszont ismételten valószínűek heves zivatarok is (> 90 km/h széllökés, jégeső (néhol > 2-3 cm-es átmérő), felhőszakadás (30-50 mm)), melyek rendszerbe is szerveződhetnek.

 

Kedden délután a keleti határvidéken a zivataros rendszer hatására ismételten van esély nagyobb területen 90-110 km/h feletti károkozó szélrohamok kialakulására is. A cellák fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződnek, délután már inkább a Dunától keletre valószínű előfordulásuk. A kedd esti órákra várhatóan a cellák elhagyják az országot, keleten is megszűnik a zivatartevékenység.

 

Városszerte kiváló a levegő minősége, viszont a papírgyári állomás erősen szennyezett, a lyukóbányai pedig szennyezett értéket mutat - számol be a pmmonitoring.hu.

Ez is érdekelhet

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.