Ugrás a tartalomra

Figyelem! Korlátozott ideig lesz csak elérhető a lakáshitelprogram

Létrehozva
De legalább kombinálni is lehet.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára volt az M1 aktuális csatorna vendége hétfőn. Koncz Zsófia itt elmondta, hogy együtt is igénybe lehet majd venni az Otthon Start program lakáshitelt és az otthonteremtést segítő családtámogatásokat.

Hozzátette: azon dolgoznak, hogy ezek a támogatások kombinálhatók legyenek, akár a vidéki otthonfelújítási programmal is. Jelenleg a részletszabályokon dolgoznak.

Azt is elmondta, hogy a programnak a tervek szerint határozott ideje van, a bankokkal most tárgyalnak.

Kiemelte, az Otthon Start program a jelenlegi piaci környezetben kedvező konstrukció, fix háromszázalékos kamattal legfeljebb ötvenmillió forintot lehet 25 éves futamidőre felvenni, akár tíz százalékos önrész mellett. Korhatár nincs.

Koncz Zsófia úgy fogalmazott: ha valakinek eddig nem sikerült lakást vásárolni, akkor „eljött a pillanat, szeptember 1-jén az első lakás megvásárlása tekintetében új korszak nyílik".

Ez is érdekelhet

Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.