Ugrás a tartalomra

Ezek a vállalkozások kerültek nyáron a fogyasztóvédelem célkeresztjébe

Létrehozva
Eddig csaknem ötszáz egységet ellenőriztek, tizenegyet a szabálytalanságok miatt átmenetileg be is zárattak.
Kép

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak - közölte az NKFH kedden az MTI-vel.

A nyári szezon kiemelt ellenőrzései során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság fokozott figyelemmel vizsgálja a fagylaltozók és a strandokon működő büféket.

 

Az ellenőrzések célja, hogy felmérjék, mennyire tartják be az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokat a legnépszerűbb nyári vendéglátóhelyeken
 

- írták.

Az országos akció keretében az NKFH és a kormányhivatalok munkatársai 292 fagylaltozót és 197 strandbüfét ellenőriztek a nyár első hónapjában. A leggyakrabban előforduló problémák a higiéniai előírások nem megfelelő teljesítéséből eredtek.

Az egységek 15,7 százaléknál hiányzott a megfelelő kézmosási lehetőség, kézfertőtlenítő vagy papírtörlő. Több esetben a mosogatás technikai feltételei sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.

Súlyos szabálytalanságok miatt 11 vendéglátóhely működését ideiglenesen felfüggesztették. Ezek között előfordult túlzott zsúfoltság, élelmiszerektől idegen tárgyak tárolása, erősen szennyezett hűtőpultok, valamint a fagylaltos edényekben, áruk felületein található rovarmaradványok jelenléte - közölték.

A fogyasztók tájékoztatása több helyen nem felelt meg az előírásoknak, a vizsgált létesítmények 9,1 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket vagy a mesterséges színezékeket.
Emellett az egységek 9,7 százalékában olyan munkavállalókat alkalmaztak, akik nem rendelkeztek érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással - tájékoztattak.

Kitértek arra, hogy az ellenőrök több esetben dokumentációs hiányosságokat is tapasztaltak, valamint jelöletlen, nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazásával is találkoztak. Mindezek következtében 285 terméket - 953 kilogramm mennyiségben - kellett kivonni a forgalomból.

A nyári célzott ellenőrzések eredményei azt mutatják, hogy továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a higiéniai szabályok betartására, a dolgozók egészségügyi alkalmasságának igazolására, valamint a fogyasztók pontos és teljes körű tájékoztatására.

 

A feltárt hiányosságok ismételten rámutatnak arra, hogy az élelmiszerbiztonság érdekében elengedhetetlen a jogszabályok következetes betartása
 

- írták a közleményben.

Hozzátették, az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a nyári szezon hátralévő időszakában is folytatják ellenőrzéseiket a fogyasztók védelme és az élelmiszerlánc biztonságának fenntartása érdekében.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.
Interaktív térképpel a szőlőpusztító ellen
BelföldGazdaság
Interaktív térképpel segíti a Nébih a szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezést.
Június közepén startol a nyári főszezoni menetrend a MÁV-Csoportnál
Belföld
Június 20. és augusztus 30. között sűrűbb indulással és nagyobb kapacitással közlekednek a MÁV-Csoport vonat- és autóbuszjáratai.