Ugrás a tartalomra

Zömében napos és egyre melegebb idő várható a jövő héten

Létrehozva
A hét elején még több helyen lehet felhős az idő, később aztán napos és egyre melegebb időre számíthatunk.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Horváth Csongor

Hétfőn nyugaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, míg keleten többfelé erőteljesebbé válik a felhőképződés - ezzel együtt általában arrafelé is több órára előbújik a nap. Főként a Dunától keletre várható elszórtan zápor, zivatar, lokálisan akár jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. Az északias szelet nagyobb területen élénk, főként Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A csúcsértékek hétfőn 23 és 30 Celsius fok között várhatók, a Dél-Alföldön mérhetők a magasabb értékek - derül ki a HungaroMet Zrt. egyhetes előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben keleten, majd éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 10-17, délután 25-30 Celsius fok valószínű - teszik hozzá. 

Szerdán többnyire gomolyfelhős, napos idő várható eleinte elvétve záporral, zivatarral, délután már nem valószínű csapadék. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13-19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24-30 Celsius fok között alakul - számolnak be. 

Csütörtökön sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délies légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10-16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25-30 Celsius fok között alakul - tudatják. 

Pénteken is sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 11-17, délután 29-34 Celsius fok valószínű - közlik. 

Szombaton általában napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, de zápor vagy zivatar kialakulása sem kizárt. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 14-21, délután 30-36 Celsius fok között alakul - adják hírül. 

Vasárnap sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nem valószínű. Az északira, északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 16-22, délután 29-34 Celsius fok között alakul - tájékoztatnak. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.
Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.