Ugrás a tartalomra

Kiderült mi vár az utasokra a Keleti pályaudvar felújítása alatt

Létrehozva
Folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25. és szeptember 20. között négy hétre lezárják a központi pályaudvart.
Kép
A Keleti pályaudvar a vágányok felől. Fotó: MTI

A lezárás idején olyan infrastrukturális elemeket újítanak fel, javítanak, cserélnek, amelyek lassították, korlátozták a forgalmat. A Keleti-programban a következő négy hétben 4,5 milliárd forint értékű beavatkozást végeznek a vasúti infrastruktúrában - adta hírül az MTI, Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója közlése alapján, amit szerdán a felújítási munkákról és az ezzel járó változásokról tartott sajtótájékoztatón mondott el Budapesten. 

A Keleti pályaudvar a vasúti személyszállításban fontos szerepet tölt be, tavaly már a közlekedésbiztonság érdekében több beavatkozást is elvégezték, de a munka jelentős része most következik - idézte fel a vezérigazgató.

Kép
Tömeg a Keletiben
A lezárás időszakában jellemzően kisebb az utasforgalom. Fotó: MÁV

Hegyi Zsolt kitért arra, a vágányzár idejét azért időzítették augusztus 25. és szeptember 20. közé, mert a nyár vége és az ősz eleje közötti időszak a legkevesebb utassérelemmel járó időpont lehet. A Keleti pályaudvar a nyári időszakban rendkívül forgalmas, a nyár végén a turisztikai forgalom csökken, az ősz elején pedig a hivatásforgalom még nem teljes körűen működik - fejtette ki.

Hozzátette, erre az időszakra olyan forgalmi rendet alakítanak ki, amely az érdeksérelmet, a többlet utazási időt, a kényelmetlenséget leginkább mérsékelni tudja.

Kép
Fotó: MÁV

Hegyi Zsolt szólt arról is, hogy Magyarországon - de a legtöbb európai uniós országban is - a vasútfejlesztés az elmúlt években leginkább uniós forrásokra alapozódott, ezért az uniós források felfüggesztése súlyosan érinti a vasúti szektort. Így a vezérigazgató szerint alternatív forrásokat kell bevonni, a rendelkezésre álló erőforrásokat pedig a folyamatok átszervezésével hatékonyabban kell felhasználni. Hozzátette: a MÁV-csoport ezekben az években mindkét eszközzel igyekszik élni.

A MÁV vezérigazgatója elmondta, azt reméli, hogy a Keleti-program fordulópont, és egy új fejezet kezdete lehet a magyar vasúti közlekedésben. A kényszerű vágányzárak korszakát felválthatja a pálya fejlesztését lehetővé tevő, tervezett vágányzárak időszaka.

Kép
Vonatközlekedés a Keleti lezárása alatt
Forrás: MÁV

Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a zárás idejére a Keleti pályaudvar helyett a nyugat-magyarországi érintett járatoknál Kelenföld, a kelet-magyarországiaknál Kőbánya-Felső, illetve Kőbánya-Kispest állomások lesznek a végállomások, ahonnan átszállással tovább lehet utazni. A nemzetközi vonatok a Keleti helyett a Nyugati pályaudvarra érkeznek. Az átszállási pontokat úgy alakították ki, hogy rendelkezzenek kötött pályás kapcsolattal, illetve sűrűn közlekedő autóbuszos szolgáltatást is biztosítanak. Az átszállási pontokon megerősített utastájékoztatás lesz.

A Keleti pályaudvar lezárása naponta több tízezer utazást érint, mindenkinek lehetőséget biztosítanak arra, hogy lehetőleg egy átszállással tovább tudjon utazni, ebben a Budapesti Közlekedési Központtal is együttműködnek, és a vasúti jegyeket az érintett BKK-járatokon elfogadják - tájékoztatott Kormányos László, és arra kérte az érintett utasokat, hogy időben tervezzék meg az utazásukat, hosszabb eljutási idővel számoljanak.

Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Szecsődi Balázs

Szilágyi Tibor, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. fejlesztési és beruházási főigazgatója részletezte a felújítási munkát. Egyebek közt kitért arra, hogy a komplex felújítási program 52 kitérőt érint, 15 kilométeren szabályozást hajtanak végre, 4 kilométeren sínszálalat, 15 kilométeren felsővezetéket cserélnek. Cél, hogy a lassújeleket levegyék a pályaudvarhoz tartozó vasúti hálózatról, és javuljon a közlekedés biztonsága. Az erőforrást a Keleti pályaudvari munkákra koncentrálják, 9-11 építőbrigád is dolgozik majd a területen, és technológiai alvállalkozókat vonnak be.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a www.mavcsoport.hu/keleti aloldalon részletesen lehet tájékozódni, és interaktív térkép is segít az utazás tervezésében.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?