Ugrás a tartalomra

Újraindult a forgalom a Keleti pályaudvaron

Létrehozva
A váltók beállítása mostanra megtörtént: a pályaudvar újra fogad és indít vonatokat.
Kép
Mint ahogy arról korábban írtunk, a forgalom újraindítása elhúzódott, mert a pályaudvar újbóli áram alá helyezése során bizonyos váltók működésén állítanunk kellett. 
"Felkészültünk egy ilyen forgatókönyvre is, így az Országos Haváriaközpont azonnal életbe léptette a helyzethez legjobban illeszkedő ideiglenes forgalmi rendet. A váltók beállítása azonban mostanra megtörtént: a pályaudvar újra fogad és indít vonatokat" - tette közzé közösségi oldalán Hegyi Zsolt, a MÁV-Csoport vezérigazgatója.  ,,Sőt néhány perccel ezelőtt meg is érkezett az első vonat a Keletibe, 12:15-kor pedig elindult innen az első vonat, egy Szolnokra tartó Z60-as is. A pályaudvarra fokozatosan engedjük rá a teljes forgalmat: a délutáni órákban először az egri, gyöngyösi és az elővárosi járatok forgalma tér vissza, ezt követik majd a távolsági járatok, hétfő reggeltől pedig immár teljes gőzzel üzemel ismét a Keleti" - részletezte. 
Kép
A Keleti pályaudvar a karbantartási munkálatok alatt. Fotó: Szecsődi Balázs

Felhívta rá a figyelmet, hogy a lépcsőzetesen visszatérő forgalommal párhuzamosan még közlekednek az erősítő és pótlóbuszok az érintett vonalak kiszolgálására. Az aktuális forgalmi rendről a MÁVINFORM felületein adnak részletes és pontos tájékoztatást!

Címkék

Ez is érdekelhet

Borsodból az Országos Rendőr-főkapitányság élére
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyar Péter miniszterelnök döntött az új országos rendőri vezetőről.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke
Belföld
Elengedhetetlennek nevezte a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálatát Forsthoffer Ágnes.
Interaktív térképpel a szőlőpusztító ellen
BelföldGazdaság
Interaktív térképpel segíti a Nébih a szőlő aranyszínű sárgasága elleni védekezést.
Június közepén startol a nyári főszezoni menetrend a MÁV-Csoportnál
Belföld
Június 20. és augusztus 30. között sűrűbb indulással és nagyobb kapacitással közlekednek a MÁV-Csoport vonat- és autóbuszjáratai.