Ugrás a tartalomra

Krasznahorkai László: nagyon büszke és boldog vagyok

Létrehozva
Ezt a Nobel-díj honlapjának adott interjújában jelentette ki az író, aki kiemelte azt is: elsősorban az olvasóknak hálás.
Kép
krasznahorkai_laszlo_mti_251010.jpg
2025. október 9. Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely 2025. október 9-én Stockholmban jelentette be döntését. A felvétel 2016. szeptember 19-én készült Budapesten. MTI/Marjai János

Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába - mondta Krasznahorkai László a Nobel-díj honlapjának adott interjúban, miután bejelentették, hogy idén ő kapja az irodalmi Nobel-díjat.

Az író elmondta: egyáltalán nem számított az elismerésre és hangsúlyozta, hogy nagyon büszkévé és boldoggá teszi az is, hogy anyanyelvét, a magyar nyelvet, "ezt a kis nyelvet" használhatja.

"Elsősorban az olvasóknak köszönöm" 

- mondta, hozzátéve: azt kívánja mindenkinek, hogy használják a fantáziájukat, és olvassanak, mert az olvasás gazdagít és erőt ad ahhoz, hogy túléljük a mostani nagyon nehéz időket.

Arra a kérdésre, hogy mi jelenti számára a legnagyobb inspirációt, azt mondta: a keserűség. 

"Nagyon szomorú vagyok, ha a világ állapotára gondolok. Ez a legnagyobb inspirációm, az emberi világ" 

- mutatott rá, hozzátéve, hogy ez inspiráció lehet a jövő írói számára is, hogy adjanak valamit a következő generációnak, ami segít valahogy túlélni ezt a nagyon sötét időszakot.
Krasznahorkai László az interjúban beszélt arról is, hogy jelenleg Magyarország mellett Triesztben és Bécsben, vagyis az egykori Osztrák-Magyar Monarchia városaiban él.

A Nobel-bizottság telefonhívása Frankfurtban érte, ahol egy beteg barátját látogatja meg. Arra a kérdésre, hogyan ünnepel, azt mondta, hogy talán elmegy barátokkal vacsorázni, portóit és pezsgőt isznak.

A svéd nemzeti rádiónak nyilatkozva felidézte, hogy eredetileg nem akart író lenni, csak egy könyvet akart írni. Később úgy érezte, hogy a Sátántangó nem lett teljesen tökéletes, így elkezdett írni egy újabb könyvet, hogy "kijavítsa". De később abban is talált olyat, amivel nem volt elégedett, úgyhogy írt egy újabb könyvet. "Az életem egy állandó javítás" - jegyezte meg az író.

Arra a kérdésre, hogy hogyan fogadta a Nobel-díj hírét, azt mondta: először csak ideges volt, aztán egyszerre nyugodt és ideges. Hozzátette, reméli, Magyarországon is mindenkit büszkévé és boldoggá tesz a Nobel-díja.

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.