Ugrás a tartalomra

Rekordszinten az első lakást vásárlók aránya

Létrehozva
Beérett az Otthon Start Program hatása szeptemberre az ingatlanpiacon, a Duna House adatai szerint.
Kép
Szárnyal az ingatlanpiac. Fotó: Mocsári László

A Duna House adatai szerint szeptemberben országos szinten rekordmagas, közel 40 százalékos arányt értek el az első lakásvásárlók. A mutató Budapesten 39, vidéken pedig 40 százalékos volt, ami nemcsak az év korábbi hónapjaihoz képest jelentős növekedés – amikor a fővárosban 12-36 százalék, vidéken pedig 27-32 százalék között mozgott a mutató –, hanem az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva is figyelemre méltó, hiszen 2024 szeptemberében Budapesten 24, vidéken 30 százalék volt ez az arány.

A fiatal korosztály aktivitása is látványosan nőtt. A 20-30 éves vevők aránya Budapesten 23, míg vidéken 17 százalék volt szeptemberben, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékos és 15 százalékos értékekkel. Ez azt mutatja, hogy a fiatalabb generáció a támogatási programok és a kedvezőbb hitelfeltételek révén egyre nagyobb számban tud belépni a lakáspiacra. A korosztály növekvő súlya különösen a fővárosban szembetűnő, ahol 10 százalékponttal nőtt a jelenlétük egyetlen év alatt.

Az első lakásvásárlók által kiszemelt ingatlanok átlagára Budapesten 67,2 millió forint, az átlagos alapterület pedig 60 négyzetméter volt szeptemberben, míg vidéken 50 millió forint és 87 négyzetméter jellemezte a tipikus tranzakciókat. A különbségek jól mutatják a fővárosi kompakt, kisebb lakások iránti erős keresletet, valamint a vidéki piacon jellemző tágasabb, családi jellegű otthonok népszerűségét.

Kép

A szeptemberi adatok egyértelműen jelzik, hogy az Otthon Start Program (OSP) életbe lépése érezhetően élénkítette a fiatalabb korosztály keresletét. A támogatások és a programhoz kapcsolódó kedvezőbb finanszírozási lehetőségek sok háztartás számára most először tették elérhetővé a lakáshoz jutást.

- Az OSP hatására szeptemberben látványosan megugrott az első lakást vásárlók aránya, ami a piaci dinamika egyik legpozitívabb fordulata az elmúlt években. A fiatalok aktivitása kulcsfontosságú a lakáspiac hosszú távú fenntarthatósága szempontjából – értékelte az adatokat Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A Duna House elemzése szerint a szeptemberi rekordarány a támogatások mellett a bizalom visszatérésének is köszönhető: a vevők egyre nagyobb hányada lát reális esélyt arra, hogy saját tulajdonú ingatlanba költözzön. Az év hátralévő hónapjaiban a cég további élénkülést vár az első lakásvásárlók körében, különösen, ha a kedvező finanszírozási környezet fennmarad.

Ez is érdekelhet

Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Picit hűvösebb lesz a szerda
Belföld
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 18 fok között várható.
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
Belföld
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Országos bagolylesbe kapcsolódhatunk be
BelföldKörnyezet
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az erdei fülesbaglyok fészkelő állománya felmérésében kér segítséget a lakosságtól a lakott területeken.
Csaknem egymillióan már beadták szja-bevallásukat
BelföldGazdaság
A május 20-ai határidő előtt már egymillió adózó elintézte a bevallását. Aki még nem, annak segít a NAV: online, telefonon, kisfilmmel és személyesen is.