Ugrás a tartalomra

Újabb kutatóűrhajóst küldhet a Nemzetközi Űrállomásra Magyarország

Létrehozva
Cserényi Gyula Kapu Tibor tartalékosa volt, kettejüket együtt képezték ki korábban.
Kép
cserenyi_gyula.jpg
Budapest, 2025. augusztus 23. Kapu Tibor, a HUNOR Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa (j) és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (b) a Millenáris Parkban tartott élménybeszámolón 2025. augusztus 23-án. MTI/Illyés Tibor

Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán találkozik az előző küldetést is levezénylő Axiom Space vállalat vezetőjével, akivel a magyar űrprogram folytatásáról fog egyeztetni, ugyanis emellett a kormány teljes mértékben elkötelezett.

"A magyar űrkutatási és űripari programból az egész magyar gazdaság nagyon sokat profitál (…) Az Axiom-küldetés hatvan tudományos kísérletet végzett el a Nemzetközi Űrállomáson, olyan kísérleteket, amelyeket földi körülmények között nem lehet elvégezni. Ebből huszonötöt a magyar űrhajós végzett el saját kutatási programja keretében, együttműködésben magyarországi vállalatokkal, kutatóműhelyekkel, egyetemekkel, oktatási intézményekkel" - tudatta.

Majd kiemelte, hogy ezek feldolgozása még zajlik, az eredményekből pedig az egész gazdaság profitálni fog.

Szijjártó Péter megerősítette, hogy a kormányzat célja az űrkutatásban Magyarország által megszerzett regionális vezető pozíció megtartása, s ezért folytatják az űrprogramot, együttműködésben az Egyesült Államokkal, amit újabb fontos mérföldkőnek és területnek nevezett a magyar-amerikai együttműködés sikertörténetében.

"Amikor Kapu Tibort kiképeztük, akkor kiképeztünk vele egy másik űrhajóst is, aki a tartalékosa volt, és ugyanazt a képzést megkapta (…) Ő nem ment fel a világűrbe, de ha már van egy kiképzett űrhajósunk, van egy jó amerikai együttműködő partnerünk, ha vannak már tudományos eredményeink, ha látszik, hogy ebből a gazdaság profitál, látszik, hogy regionális vezető szerepben vagyunk, akkor folytatni kell" 

- szögezte le, Cserényi Gyulára utalva.

"Úgyhogy folytatjuk a magyar űrprogramot. A mai napon az Axiom Space vezetőjével egy következő lehetséges magyar emberes űrrepülés részleteit fogjuk tisztázni, hiszen az előző emberes űrrepülésből is nagyon sokat profitált a magyar gazdaság, és még fog is" 

- összegzett.

Ez is érdekelhet

választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megkezdődött a voksolás az amerikai kontinensen
BelföldVilág
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel.
rendőrség police
Választás 2026 - Mozgóurnák, rendőri készültség: így zajlik majd a választás napja
Belföld
A rendőrség felkészült, és az országgyűlési képviselők általános választása alkalmával is pártbefolyástól mentesen látja el a hatáskörébe tartozó feladatokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Az április 12-i magyarországi országgyűlési választások szavazási levélcsomagja Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát
Belföld
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
BelföldVilág
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait – olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.