Reggel, délelőtt még nagyrészt fátyolfelhős idő várható, több órára kisüthet a nap, majd a déli órákra megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Délutántól a hidegfront mögött, északnyugat felől viszont már elkezd szakadozni, csökkenni a felhőtakaró, késő estére az ország északi felén kiderül az ég. Délelőttig csapadék nem valószínű, majd délutántól elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugati szél délelőtt az Észak-Dunántúlon kívül másutt is nagy területen megélénkül, megerősödik, majd délután nyugatias irányba fordul és veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 23 fok között várható. Késő este általában 10 és 15 fok közötti értékek valószínűek, de a derült északi tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet - írja a met.hu.
Nagyrészt fátyolfelhős idő várható
Létrehozva
Délelőttig csapadék nem valószínű, majd délutántól elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat.
Ez is érdekelhet
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.