Ugrás a tartalomra

Pozitív az adategyeztetési mérleg az egyszerűsített foglalkoztatásban is

Létrehozva
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április óta három ütemben kezdeményezett adategyeztetést azoknál a cégeknél, amelyek ugyan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatást, ám a járulékbevallásukban nem szerepeltették a munkavállalót. Az eljárások mérlege pozitív: a vállalkozások 80 százaléka együttműködött – közölte a NAV.

A hivatal kockázatelemzése előzetesen 568 eltérést azonosított, amelyek összesen 352 foglalkoztatottat és 3105 munkanapot érintettek. Ezek miatt kereste meg a NAV a kiválasztott adózókat. Az adategyeztetés ezúttal is az Ügyfélportálon zajlott, egy rövid, online kérdőív kitöltésével – olvasható a közleményben.

A folyamat során az adózók és könyvelőik együttműködőnek bizonyultak: a megkeresettek csaknem fele már az első napon átvette az értesítést az elektronikus tárhelyén. A tapasztalatok szerint az új eljárás egyre inkább beépül a gyakorlatba, amit az is jelez, hogy az előző kampányokhoz képest felére csökkent a telefonos adózói megkeresések száma – áll a tájékoztatásban.

A hibák túlnyomó többsége az M-lapok hiányából adódott: a foglalkoztatást ugyan bejelentették, de a járulékbevallás részletező adatai elmaradtak. Az adategyeztetés hatására a rendezetlen közterhek csaknem 64 százalékára érkezett pótlólagos bevallás, ám ezeknek mindössze 45 százalékához kapcsolódott tényleges befizetés. Ez arra utal, hogy míg a könyvelők többnyire elvégzik az adminisztratív korrekciókat, az adózók fizetési hajlandósága továbbra is visszafogottabb – hangsúlyozta a NAV.

A megkeresett adózók 78 százaléka kitöltötte a kérdőívet, és az azonosított eltérések 56 százalékát rendezték is. Mindössze 11 esetben volt szükség bírság kiszabására a kérdőív be nem küldése miatt. Azoknál, akik ugyan kitöltötték a kérdőívet, de kötelezettségeiket nem rendezték, a hivatal ellenőrzést indított, míg a részben teljesítőket támogató eljárással segítette – áll a közleményben.

A NAV szerint az eljárás nemcsak a véletlen adminisztratív hibák gyors, szankciómentes javítását teszi lehetővé, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az adózók hosszú távon tudatosabban és fegyelmezettebben teljesítsék bejelentési és bevallási kötelezettségeiket. A hivatal továbbra is folytatja az adatelemzésen alapuló megkereséseket annak érdekében, hogy az ellenőrzési kapacitásokat a tényleges mulasztásokra összpontosíthassa, miközben támogatja azokat az adózókat, akik készek a gyors és együttműködő korrekcióra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ez is érdekelhet

Fidesz-kongresszus
Fidesz-kongresszus: elnökök és alelnököket választottak
Belföld
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.