Ugrás a tartalomra

HungaroMet: nagyon száraz volt az október is

Létrehozva
A hőmérséklet az átlag közelében volt, a csapadék viszont negyven százalékban elmaradt az elmúlt húsz év átlagától.

Átlag közeli hőmérsékletű és száraz volt az október - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn. Az év tizedik hónapjáról készített elemzésben azt írták, a hónap középhőmérséklete országos átlagban 10,39 Celsius-fok volt, ami átlag közeli érték, mindössze 0,33 fokkal maradt el az 1991-2020-as évek átlagától.

Síkvidéken többnyire 10 és 11,5 fok között volt a havi átlaghőmérséklet, 10 fok alatti értékek a hegyvidékek mellett északkeleten fordultak elő nagyobb területen.

Hozzátették:

az október is száraz hónap volt, a havi csapadék országos átlagban - az eddig beérkezett adatok alapján - 30,5 milliméter volt, ami 40 százalékkal maradt el az 1991-2020-as évek 50,9 milliméteres átlagától.

A legkevesebb csapadék a Tiszántúlon hullott, többfelé a 15 millimétert sem érte el a havi csapadékösszeg, de a csapadékosabb hegyvidéki és nyugati tájakon is csak kisebb körzetekben mértek 50 millimétert meghaladó csapadékot.

(Borítóképünk illusztráció)

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.