Ugrás a tartalomra

Elhunyt az ajkai erőműbaleset egyik sérültje

Létrehozva
Elhunyt az ajkai erőműben történt baleset egyik sérültje – közölte a Veolia Energia Magyarország Zrt. az MTI-vel hétfőn.

„Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kollégánk, aki a közelmúltban munkahelyi balesetet szenvedett az ajkai erőműben, a gondos orvosi ellátás ellenére vasárnap elhunyt. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, szeretteinek és kollégáinak” – áll a zrt. tájékoztatásban.

Az elhunytat a cég saját halottjának tekinti, minden segítséget megad a családnak, kollégáknak ebben a nehéz helyzetben, és együttműködik a hatóságokkal a baleset körülményeinek, felelőseinek mielőbbi tisztázása érdekében – közölték.

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. egy hete azt közölte: a csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben november 8-án súlyos munkahelyi baleset történt, három dolgozó égési sérüléseket szenvedett. Közülük kettőt kórházi ellátás után hazaengedtek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.
II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.