Ugrás a tartalomra

A NAV évvégi emlékeztetője: kieshet a katából, erre figyeljen!

Létrehozva
Csaknem 8 ezer adózót fenyeget a kataalanyiság megszűnése 100 ezer forintot elérő nettó adótartozása miatt.

A NAV december 4-én és 5-én figyelmeztető levelet küld azoknak, akiknek még rendezetlen adótartozásuk van. Ha időben kiegyenlítik a hátralékot, jövőre is maradhatnak a kata rendszerben.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a kata szabályai szerint annak szűnik meg az adóalanyisága, akinek az év utolsó napján 100 ezer forintot meghaladó nettó adótartozása van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal most egyenként értesíti azokat az ügyfeleket, akik 2025. november 30-án nem feleltek meg ennek a feltételnek, vagyis túllépték a 100 ezer forintos tartozási határt. Fontos, hogy a fennálló tartozásba a 2025. december 31-ig esedékes tételeket is bele kell számítani.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közölte, akik értesítést kapnak, vagy tudják, hogy elmaradásuk van, mindenképpen ellenőrizzék adószámlájukat, és rendezzék tartozásukat, hogy továbbra is élhessenek a kata nyújtotta előnyökkel. Az adószámla könnyen elérhető a NAV Ügyfélportálján, ahol a befizetés online, bankkártyával is megtehető. Akinek gondot okoz a tartozás egy összegben történő kiegyenlítése, fizetési kedvezményt is kérhet. Ha ezt a NAV jóváhagyja, az érintett továbbra is maradhat katás.

A NAV nem kér visszajelzést a megtett lépésekről, a tartozás rendezését saját rendszereiből látja, és ennek megfelelően a kataalanyiság változatlan marad. Ha azonban 2025. december 31-én a nettó adótartozás meghaladja a 100 ezer forintot, a hivatal határozatban szünteti meg a kataalanyiságot - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.