Ugrás a tartalomra

Kapu Tibort lett az év embere a közmédiánál

Létrehozva
A díjat minden évben olyan személyiségnek ítéli oda az MTVA, aki életútjával és munkásságával jelentős hatással van a magyar társadalomra.
Kép
kapu_tibor_ev_embere_mtva.jpg
Kapu Tibor. Fotó: MTVA


Kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra. A rangos elismerést a díjazott 2026 elején veszi át - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.

A közlemény alapján az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által 2020-ban alapított díjat minden évben olyan kiemelkedő személyiség kapja, aki életútjával és munkásságával maradandó értéket teremt, és jelentős hatással van a magyar társadalomra.

A 2025-ös díjazott,

Kapu Tibor űrhajós küldetése során kivételes teljesítményével hívta fel a figyelmet a magyar tudományos eredményekre és a hazai űrkutatás fejlődésére.

Pályafutása bizonyítéka annak, hogy kitartó munkával, elhivatottsággal megvalósíthatók az álmok, amelyek aztán egy közösség, egy ország, egy nemzet oltárán kiteljesedve szolgálják az egyetemes fejlődést - írták.

Felidézték, hogy az 1991-ben Vásárosnaményban született mérnök gyermekkorától kezdve érdeklődött a repülés és a tudomány iránt. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium elvégzése után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd mesterdiplomát. Az iparban eltöltött évei alatt az akkumulátorfejlesztés területére specializálódott, majd 2022-ben jelentkezett a HUNOR-program űrhajósjelölti válogatására. A csaknem két és fél évig tartó, több lépcsőből álló kiválasztási folyamat végén, 2024-ben választották ki kutatóűrhajósnak.

Úgy folytatták, hogy Kapu Tibor június 25-én indult a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 (Ax-4) küldetés személyzetének tagjaként, ahol - Peggy Whitson parancsnok, Shubhanshu Shukla pilóta és Slawosz Uznanski-Wisniewski kutatóűrhajós társaságában 18 napot töltött el.

Missziója során mintegy huszonöt magyar fejlesztésű tudományos kísérletet végzett el, többek között sugárzásmérési, növénytermesztési orvosbiológiai és anyagfizikai vizsgálatokat.

Az ISS fedélzetéről több alkalommal is bejelentkezett élőben, üzenetei pedig a teljes magyar közösséget megszólították. Küldetése 2025. július 15-én ért véget, a Csendes-óceánon végrehajtott sikeres landolással.

A közlemény alapján amióta visszatért a Földre, Kapu Tibor elkötelezetten folytatja edukációs küldetését: oktatási intézményeket, közösségeket látogat, hogy személyes élményein keresztül hozza közelebb a fiatalokhoz az űrkutatást, a tudományos gondolkodást és a kitartás erejét.

Számos szakmai és ismeretterjesztő előadást tart Magyarország-szerte, amelyekben nemcsak a misszió tudományos eredményeit, hanem az együttműködés, a felelősség és az inspiráció jelentőségét is hangsúlyozza.

Társadalmi felelősségvállalása a jótékonyság területére is kiterjed: 2025-ben - kiképzett kutatóűrhajós társával, Cserényi Gyulával közösen - a közmédia határokon átívelő karitatív kezdeményezése, a Jónak lenni jó! jószolgálati nagykövete lett.
A Közmédia Év Embere Díj korábbi kitüntetettjei között olyan kiválóságok találhatók, mint Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus (2020), Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok (2021), Sou Fujimoto világszerte elismert építész (2022), Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus (2023), valamint Kurtág György az egyik legjelentősebb kortárs magyar zeneszerző (2024).

A példaképek sorához most Kapu Tibor csatlakozik, aki páratlan teljesítményével örökre beírta magát a magyar történelembe,

példájával inspirálva a jövő generációit - írták.

Ez is érdekelhet

Már csak pár órájuk maradt a jelölteknek, ha visszalépnének a választáson
Belföld
Csütörtökön 16 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az áprilisi országgyűlési választáson – közölte a Nemzeti Választási Iroda.
Már lehet nevezni a 2026-os Balaton-átúszásra
BelföldSportSzabadidő
A népszerű programot várhatóan július 18-án rendezik meg.
Adatvédelmi szakjogász: az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra
BelföldVilág
Szigorúbb fellépést ígérnek a hatóságok a gyermekek védelmében.
Hogyan kerüljük el a pazarlást húsvét végén?
BelföldGasztro
A Nébih Maradék nélkül programja felhívja a figyelmet arra, hogy egy kis előrelátással a húsvéti ünneplés egyszerre lehet hagyománytisztelő, élelmiszerbiztonsági szempontból tudatos és pazarlásmentes.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.