Ugrás a tartalomra

Meghalt Tarr Béla

Létrehozva
Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című filmek alkotója - közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.
Kép
_mti20260106010.jpg
A felvétel 2012. január 26-án készült Budapesten. MTI/Illyés Tibor

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma hajnalban, hosszú és súlyos betegség után, Tarr Béla filmrendező elhunyt - írta a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Tarr Béla 1955-ben született Pécsett. Pályafutását tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotást 1977-ben.

Ő készítette az első magyar független játékfilmet, a Kárhozatot, amelyet 1988-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be, és amely jelentős nemzetközi sikert aratott. 1989-1990-ben Berlinben élt a DAAD Berliner Künstlerprogram vendégeként, majd vendégprofesszorként kezdett tanítani a berlini DFFB-n (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin), ahol 2011-ig folytatta oktatói tevékenységét.

1997-ben a Európai Filmakadémia tagjává választották. 2003-ban megalapította a TT Filmműhelyt, amelyet 2011-ig vezetett. A TT Filmműhely készítette filmjeit, miközben Tarr producerként is közreműködött több jelentős alkotó munkájában.

Miután 2011-ben A torinói ló című játékfilmjét utolsó alkotásaként jelentette be, életművét lezártnak tekintette, pályája új szakaszát az oktatásnak szentelte, hogy a filmkészítés új formáinak fejlesztését elősegítse - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.
II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.