Ugrás a tartalomra

A célegyenesben: éjfélkor zárul az egyetemi jelentkezés

Létrehozva
Itt az utolsó esély, hogy aki szeretne, jelentkezhessen a magyar felsőoktatásba.
Kép
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Fiatalok a Miskolci Egyetem nyílt napján. Fotó: Mocsári László

Vasárnap éjfélkor zárul az egyetemi jelentkezés – hívta fel a figyelmet Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban vasárnap.

A tárcavezető kiemelte, hogy a diploma ma már kézzelfogható előnyt jelent, „átlagosan másfélszeres fizetést és gyors elhelyezkedést ad, akár egy hónapon belül”.

Kitért arra is, hogy ma már 12 magyar egyetem a világ legjobb öt százalékába tartozik, és háromból két hallgató ilyen intézményben tanul.

Nem véletlen, hogy az elmúlt három évben 120 ezer felett volt a jelentkezők száma, idén várhatóan 130 ezer felett lesz, tavaly pedig több mint 107 ezer fiatalt vettek fel az egyetemi képzésekre – tette hozzá.

Hankó Balázs úgy fogalmazott: „nem szabad hinni a károgóknak, az egyetemeink piacképes tudást adnak”.

– Idén a tavalyi 87 ezerhez képest már 92 ezer állami kapacitás-ösztöndíjas hely áll a hallgatók rendelkezésére – hangsúlyozta.

A tárcavezető a képzések, illetve a jövő szakmái között említette az informatikát, a műszaki pályákat, a gazdasági és pedagógusképzést, az orvos- és egészségtudományt.

Ez is érdekelhet

II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.
Csökkentik a Tiszalöki Vízlépcső felvizét
BelföldKörnyezet
A rendkívüli aszály miatt újabb intézkedés vált szükségessé a Tisza vízkészletének hatékony felhasználása érdekében.
időjárás_átriumpark_webkamera
Szaharai por lepi el az eget és berobban a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.