Ugrás a tartalomra

Földrengés rázta meg a magyar települést és környékét - Utórengések is voltak (frissítve)

Létrehozva
Földrengés pattant ki Mosonmagyaróvár környékén, a szlovák-magyar határon szombat délután, amelyet a hazai lakosság széles körben érzett - tudatta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium a Facebook-oldalán.
Kép
Földrengés volt Mosonmagyaróvár közelében
Földrengés volt Mosonmagyaróvár közelében. Forrás: Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium

A bejegyzésben azt írták, hogy az előzetes adatok alapján a 4,35-ös magnitúdójú földrengés epicentruma Mosonmagyaróvártól megközelítőleg 15 kilométerre volt, 13 kilométeres mélységben.

Hozzátették, hogy dolgoznak az adatok manuális értékelésén, hogy pontos információkat adhassanak a földrengés helyéről, mélységéről és magnitúdójáról.

Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a földrengéssel összefüggésben nem kaptak bejelentést.

Utórengés volt Szlovákiában

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint, február 21-én helyi idő szerint 18:44 perckor 2.5-ös magnitúdójú földrengés keletkezett Szlovákiában, Keszölcés közelében, Mosonmagyaróvártól mintegy 17 km-re északkelet irányban. A lakosság az epicentrum közelében potenciálisan érezhette a földrengést. Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

Újabb utórengés Szlovákiában

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint, február 21-én helyi idő szerint 21:17 perckor 2.6-ös magnitúdójú utórengés keletkezett Szlovákiában, Keszölcés közelében, Mosonmagyaróvártól mintegy 17 km-re északkelet irányban.

Helyi idő szerint 13:44 perckor keletkezett, 4.3-as magnitúdójú földrengés után az intézet műszerei már több kisebb, a lakosság által valószínűsíthetően nem érzékelt utórengéseket is regisztráltak. A lakosság az epicentrum közelében potenciálisan érezhette ezt a földrengést is, de károkról egyelőre nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

Címkék

Ez is érdekelhet

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe
Belföld
A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.
Diósgyőri érmek Győrből
BelföldSport
Kajak-kenu: Kadler Gusztáv országos maratoni bajnokság.
Szerda éjfélig rendelkezhetünk adó 1+1 százalékunk sorsáról
BelföldGazdaság
Május 20.: ne feledkezzen meg a civilek és vallási közösségek támogatásáról!
Kedden már elkezdhet csökkeni a felhőzet és kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Egyre csökken a felhőzet kedden, de néhol még szél és égzengés is előfordulhat.