Ugrás a tartalomra

Újabb frontok érkeznek

Létrehozva
Jónéhány front érkezik a következő napokban, mögöttük pedig irányt vált a szél, és egyre inkább az enyhe légtömeg lesz a meghatározó.
Kép
Spartan verseny Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Még téli arcát mutatja az időjárás. Fotó: Juhász Ákos

Sűrű köd

Vasárnap reggelre főként az Északi-középhegység térségében, kisebb valószínűséggel délnyugaton foltokban sűrű köd képződhet zúzmara-lerakódás, esetleg ónos szitálás kíséretében.

Eső, havas eső

A HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint északnyugat felől átmenetileg nagyobb területen csökken a felhőzet, sokfelé kiderül az ég, ugyanakkor helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Hajnaltól nyugat felől egyre nagyobb területen ismét megnövekszik a felhőzet, vasárnap késő délutánra záródik a felhőtakaró. Éjszaka elszórtan gyenge eső, havas eső előfordulhat, a csapadék súlypontja a keleti országrészre tevődik át.

Vasárnap a reggeli óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, reggel az Alpokalján átmenetileg ónos eső. A délnyugati szél napközben időnként megélénkül.

Plusz fokok

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és +1 fok között alakul, de a hóval borított, átmenetileg derült nyugati tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 4 és 12 fok között alakul.

Címkék

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.
Erősen felhős idő várható és gyenge eső is előfordulhat pénteken
BelföldKörnyezet
Többnyire erősen felhős lesz az ég és záporok is kialakulhatnak. A hőmérséklet általában 10 és 15 Celsius-fok között valószínű.