Ugrás a tartalomra

Rendkívüli intézkedések lépnek életbe Ferihegyen

Létrehozva
A magyar kormány két intézkedést vezetett be a reptéren.
Kép
Illusztráció

A Budapest Airport rendkívüli tájékoztatásában közölte: a közel-keleti konfliktusra tekintettel a magyar kormány egy fokozattal emelte a terrorfenyegetettségi szintet, és megelőző jelleggel megerősített biztonsági intézkedéseket vezetett be többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén.

Ennek keretében fokozott rendőri jelenlét biztosított a repülőtér csarnokaiban, a bejáratoknál, valamint a repülőtérre vezető utakon. A schengeni övezeten belüli utasok vonatkozásában szúrópróbaszerű ellenőrzések végzésére lehet számítani. A repülőtér működése folyamatos, az utasforgalom zavartalan – közölték.

Kérik az utasokat, hogy kövessék a hatóságok, valamint a repülőtér hivatalos tájékoztatását. A közel-keleti helyzet érinti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és az ide érkező járatokat. Javasolják az utasoknak, hogy indulás előtt minden esetben tájékozódjanak a légitársaságuknál és a konzuli szolgálatoknál, valamint kövessék a Budapest Airport járatinformációs felületeit.

Ez is érdekelhet

II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.
Csökkentik a Tiszalöki Vízlépcső felvizét
BelföldKörnyezet
A rendkívüli aszály miatt újabb intézkedés vált szükségessé a Tisza vízkészletének hatékony felhasználása érdekében.
időjárás_átriumpark_webkamera
Szaharai por lepi el az eget és berobban a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.