Ugrás a tartalomra

Jók a kilátások - Ilyen lesz az időjárás kedden

Létrehozva
Nyugat felől olykor nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, emiatt kedden fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Csapadékra inkább a hét közepétől nyílik esély, csütörtökön helyenként zápor, zivatar is kialakulhat.
Kép
Jól halad a Malom Kilátó építése
Jók a kilátások. Fotó: Mocsári László

A HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint a derült időt követően éjszaka egyre több fátyolfelhő érkezik nyugat felől, amely kedden már szűrheti a napsütést. Emellett kevés gomolyfelhő is képződhet, de csapadék nem lesz. Kedden napközben elsősorban a Dunántúl északnyugati felén és a Dél-Alföldön ismét megélénkül a délies szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, a keleti, északkeleti harmadban viszont több helyen 0 fok alá hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 13 és 19 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a szép napos, kirándulásra alkalmas idő vasárnap
BelföldKörnyezet
A napsütést helyenként megnövekvő felhőzet akadályozhatja vasárnap, de csapadék nem lesz.
Több mint kétszázezer kerék gurult
BelföldSportSzabadidő
Diáksport: nagyszerűen sikerültek a Magyar Diáksport Napjának rendezvényei.
Többnyire napos idő várható ezen a szép őszi szombaton
BelföldKörnyezet
Napsütéses szombat várható, átmeneti felhős időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 20 és 24 Celsius-fok között valószínű.
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.