Ugrás a tartalomra

Kiadós csapadék érkezik lehűléssel a hét második felében

Létrehozva
Csütörtökön és pénteken kiadós csapadék érkezik, nyugaton havas eső, havazás várható, valamint viharos szél - figyelmeztetett az MTI a HungaroMet Zrt. keddi Facebook-bejegyzése alapján.
Kép
Zivatarfelhő Miskolc felett. Fotó: Kozma István Facebook
Zivatarfelhő Miskolc felett. Fotó: Kozma István Facebook

Azt írták, a hét második felében egy hullámzó front és egy, az olaszok által Deborah-nak keresztelt mediterrán ciklon alakítja Magyarország időjárását. Összességében jelentős lehűlés várható sokfelé kiadós csapadékkal, viharos széllel.

Az előrejelzés szerint csütörtökre virradóra nyugat felől egyre több helyen várható eső, zápor, napközben pedig fokozatosan kelet felé terjed a csapadékzóna, és a Dunától keletre zivatar is kialakulhat - tudatta az MTI. 

Havas eső és havazás is előfordulhat

Nyugat felől beborul az ég, de északkeleten, keleten a nap első felében még kisüt a nap. A Dunántúlon az északira forduló szelet már viharos, akár óránkénti 80-90 kilométeres széllökések is kísérhetik, így nyugaton már reggeltől, délelőttől, keleten a nap második felében megkezdődik a lehűlés, emiatt csütörtök délutántól a Nyugat-Dunántúlon az esőt már havas eső, majd havazás is felválthatja, nemcsak a nyugati határvidék hegységeiben és a Bakonyban, hanem sík területeken is - számoltak be. 

Kép
Deborah-ciklon. Fotó: HungaroMet Facebook
A Deborah-ciklon érkezik térségünkbe. Fotó: HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook

Pénteken napközben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és az északkeleti vármegyék kivételével többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon havas eső, havazás. Péntek estére a hegyvidéki tájakon akár vastag hótakaró is kialakulhat, de a csapadék intenzitásának függvényében a nyugati síkabb vidékeken is lehet átmenetileg akár több centiméteres vizes, tapadó hóréteg - tájékoztattak. 

Péntek délutántól, estétől lassanként szűnni kezd a csapadék, ezzel együtt nyugaton a halmazállapot várhatóan visszavált esőre - tették hozzá. 

Akár 75 kilométer órás szél 

Felhívták a figyelmet arra is, hogy csütörtöktől egyre nagyobb területen kell tartósan erős, sőt - elsősorban a Dunántúlon és északkeleten - viharos északi szélre készülni, a legerősebb széllökések csütörtökön és pénteken 80-90, a hétvégén 60-75 kilométer/óra között alakulhatnak - hívták fel a figyelmet. 

A csúcshőmérséklet csütörtökön a Dunántúlon 5 és 12, a Dunától keletre még 12 és 20 Celsius-fok között valószínű, pénteken az ország délnyugati felén már csak 2 és 9, míg másutt 10 és 19 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani, szombaton pedig 8 és 17 fok között alakul a csúcsérték. Az éjszakánként is szeles idő miatt nem várhatóak éjszakai fagyok - részletezték. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.