Ugrás a tartalomra

Óraátállítás után váratlan időjárással kezdődik a nyári időszámítás

Létrehozva
Az időszámítás igen, az időjárás viszont nem fog változni. A zömmel felhős idő és a metsző északnyugati szél mellett továbbra is megosztott lesz az ország hőmérsékleti szempontból a HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint.
Kép
időjárás március 29
Borult, esős reggel március 29-én. Forrás: Átrium webkamera

Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig

A HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint általában erősen felhős vagy borult idő várható. Többfelé számíthatunk időszakos esőre, záporesőre. Kissé veszít erejéből az északias szél, de továbbra is elsősorban a Dunántúlon erős, hajnaltól ismét többfelé viharos lesz, a Balaton térségében vasárnap akár erősen viharos lökések is előfordulhatnak. Emellett napközben már az északkeleti tájakon is erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet.

Hideg lesz

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 3 és 9 fok között alakul, de a szélvédett részeken ennél kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 12 és 17 fok között várható, a tartósan borult, viharosan szeles részeken ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.

Miskolcon napközben 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Eső a hajnali és az esti órákban valószínű. Időnként erős, 50 kilométer/órás széllökések is várhatóak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Folytatódik a szép napos, kirándulásra alkalmas idő vasárnap
BelföldKörnyezet
A napsütést helyenként megnövekvő felhőzet akadályozhatja vasárnap, de csapadék nem lesz.
Több mint kétszázezer kerék gurult
BelföldSportSzabadidő
Diáksport: nagyszerűen sikerültek a Magyar Diáksport Napjának rendezvényei.
Többnyire napos idő várható ezen a szép őszi szombaton
BelföldKörnyezet
Napsütéses szombat várható, átmeneti felhős időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 20 és 24 Celsius-fok között valószínű.
Nagy esők nem jöttek és már mennek is a felhők? Erre számíthatunk pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A csütörtöki kissé csapadékosabb idő csupán átmeneti, péntektől ugyanis ismét nagyrészt száraz időre lehet számítani.