Ugrás a tartalomra

Kiépült az áldozatsegítő központok országos rendszere

Létrehozva
Kiépült az áldozatsegítő központok országos rendszere - közölte az igazságügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
Kép
tuzson_csobor_251111ml-26.jpg
Fotó: Mocsári László (illusztráció)

Tuzson Bence igazságügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, óriási hálózat jött létre, amely húsz áldozatsegítő központtal és további hét áldozatsegítő ponttal immár az egész országot lefedi.

A hálózat elérése igen nagy, ez a számokban is megmutatkozik: míg az elmúlt években 30-35 ezer ember fordult a központokhoz, 2025-ben 45 ezren kértek segítséget - közölte.

A miniszter szavai szerint az áldozatsegítő központok rendkívül eredményesek, ami azért is nagyon nagy dolog, mert a büntetőjog hagyományosan nem arra fókuszál, hogy mi van az áldozattal, hanem hogy "kapják el a bűnelkövetőt és büntessék meg."
Ezen a szemléleten kellett változtatni - szögezte le, hozzátéve: az áldozatok védelme érdekében bizonyos büntetőjogi dogmákat "ki kellett dobni az ablakon". Változás például, hogy a bűncselekmény áldozatának nyilatkozatát az eljárás során már nem ismerheti meg az elkövető - magyarázta Tuzson Bence.

Címkék

Ez is érdekelhet

Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.