Ugrás a tartalomra

Milyen idő várható a héten?

Létrehozva
A héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Kép
napindito avas virágzás

Kedden a napsütés mellett lesznek erősen felhős időszakok is, elszórtan zápor előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum általában 4 és 10 fok között alakul, de kevésbé felhős tájakon fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. A csúcsérték 15 és 20 fok között várható.

Szerdán keleten többnyire napos időre van kilátás, míg nyugat felé haladva egyre több lehet a felhő, és főleg az ország nyugati felében alakulhat ki zápor. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható, elvétve zápor előfordulhat. A változó irányú légmozgás mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, délután 18 és 23 fok között valószínű.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, elvétve alakulhat ki zápor. Mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. Hajnalban 4 és 10, délután 18 és 23 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, elvétve alakulhat ki zápor. Az északiasra forduló szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, délután 17 és 22 fok között alakul.

Vasárnap napos időre lehet számítani kevés gomolyfelhővel, számottevő csapadék nélkül. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 3 és 9, délután 17 és 22 fok között alakul.

Címkék

Ez is érdekelhet

Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek novemberben
Kékestetőn megjelentek a hópelyhek!
Belföld
Még csak november 2-át írunk, már hópelyhek szállingóznak Kékestetőn.