Ugrás a tartalomra

Csak fátyolfelhők zavarhatnak be

Létrehozva
A szél persze megélénkülhet.

A fátyol- és napközben képződő gomolyfelhők mellett ma alapvetően napos idő ígérkezik, csapadék nem alakul ki. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, főképp a főváros tágabb környezetében és az Észak-Dunántúlon időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között várható. Késő estére 6 és 14 fok közé hűl a levegő - írja a met.hu.

Ez is érdekelhet

Felhős időjárás várható vasárnap, néhol szemerkélő esővel
BelföldKörnyezet
Helyenként kibukkanhat a Nap a felhők közül, de akár szemerkélő eső és erős széllökések is előfordulhatnak.
Erősen felhős idő valószínű szombaton, kisebb záporokkal
BelföldKörnyezet
Az ország keleti részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.
NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.