Ugrás a tartalomra

Lemondott az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója

Létrehozva
Révész János május 8-ával nyújtotta be lemondását, munkaviszonya június végén szűnik meg.
Kép
Minap-archív fotó: Mocsári László

Lemondásával kapcsolatban Révész János azt írta az MTI tájékoztatása szerint: mivel a hatályos jogi környezetben az országos kórház-főigazgatót az ágazatért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki, és május 9-ét követően mind a miniszter, mind a miniszterelnök személye változni fog, úgy gondolja etikusnak és támogatónak, ha lehetővé teszi, hogy az ágazat új vezetése az általa legalkalmasabbnak ítélt vezetőt bízza meg mihamarabb feladatának ellátásával.

A főigazgató kiemelte: az elmúlt közel 30 hónapban munkájuk kereteit az államigazgatás felsővezetése határozta meg. Feladataikat ezen kereteket mindvégig feszegetve, az orvosi hivatás etikai szabályainak megfelelően, a betegek és az ágazat érdekeit szem előtt tartva végezték.

Révész János a kollégáinak, munkatársainak és együttműködő partnereinek címzett leköszönő levelében megköszönte a támogatást és a közös munka lehetőségét.

Levelében azt írta, a következő kormányzati ciklusban az egészségügyi ágazat tizenhat év után ismét miniszteri szinten képviselteti magát, „ez nemcsak az állampolgárok, betegek, hanem az egészségügyi ágazat valamennyi (egészségügyi és nem egészségügyi) munkatársa számára régóta várt, történelmi jelentőségű lehetőség”. A betegellátás ügye erős politikai támogatottságot kap, a „lehetőségkörnyezet” bővül, ez az új keretrendszer – reményei szerint – a valódi strukturális reformok és fejlődés irányába tud hatni.

Főigazgatói feladatait Révész János 2024. január 1-jétől látta el. Előtte, 2018-tól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház főigazgatója volt. Önéletrajza szerint Budapesten született 1971-ben, középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1995-ben. Ezután rögtön el is kezdett dolgozni a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán. Klinikai gyógyszerfejlesztést tanult az Egyesült Államokban, kórház- és szállodamenedzsmentet az Egyesült Királyságban, de alapvetően 1995 és 2019 között az előbb említett miskolci kórházban töltött be különböző pozíciókat. 2014-ben ő lett az onkológiai centrum vezető főorvosa Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Felhős időjárás várható vasárnap, néhol szemerkélő esővel
BelföldKörnyezet
Helyenként kibukkanhat a Nap a felhők közül, de akár szemerkélő eső és erős széllökések is előfordulhatnak.
Erősen felhős idő valószínű szombaton, kisebb záporokkal
BelföldKörnyezet
Az ország keleti részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.
NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.