Ugrás a tartalomra

Ötvenöt államtitkár kinevezése jelent meg a vasárnapi Magyar Közlönyben

Létrehozva
Egyharmaduk nő.
Kép
magyar_peter_kormany_sajtotajekoztato_260518_mti.jpg

Ötvenöt államtitkár kinevezése jelent meg a vasárnapi Magyar Közlönyben.

– A javaslatomra a köztársasági elnök a mai nappal 55 államtitkárt nevezett ki – írta Facebook-bejegyzésében Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délelőtt.

Hozzátette: a kinevezett 55 szakember egyharmada nő; „összesen 103 diplomájuk van, a legfiatalabb 28 éves, a legidősebb 66”.

Hangsúlyozta:

A kinevezettek névsora mutatja, hogy a TISZA-kormány nemzetközileg is elismert, magasan képzett és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező emberekre épít.

Az államtitkárokat május 26-i hatállyal nevezte ki Sulyok Tamás köztársasági elnök. Ott van köztük Tóth Kinga Dóra is, aki a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének az igazgatója. A bejelentését követően készített villáminterjúnkat IDE kattintva olvashatja.

Az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium államtitkára lett Árvay Nikolett, Búza László, Jobbágy Krisztina és Molnár János István.

A Belügyminisztérium államtitkára Halmai Ferenc Tibor, Kálnoki-Kis Attila és Tóth Gábor.

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki Buga Lászlót, Porpáczy Krisztinát, Svéd Tamást és Vokó Zoltánt.

Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium államtitkára Bögi Viktória, Kelemen Ágnes, Kertész-Káldosi Zsuzsanna Ágnes és Kőrösi Levente.

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium államtitkára Fábián Ágnes Margit, Porcher Áron Somerville, Tótth András és Zolnay Judit.

A Honvédelmi Minisztérium államtitkára Kürtös László Antal, Sándor Zsoltot és Varga Attila.

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezték ki Bódis Pétert.

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára lett Barna Zsolt, Tárkányi Zsolt és Szemerey Samu.

A Külügyminisztérium államtitkára Breuer Klára, Mészáros Krisztián és Velkey György László.

A Miniszterelnökség államtitkára Bíró-Nagy András, Csontos Bence, Kustánczi Norbert Rudolf és Nagy Zsófia Anna.

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium államtitkára Katz Sándor, Kapronczai Balázs, Kereki Judit, Kókayné Lányi Marietta és Naderi Zsuzsanna.

A Pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Barabás Gyulát, Boda Nikoletta Tímeát és Kövesdy Attila Zoltánt.

A Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára Barna-Szabó Tímea, Eliás Eszter, Gyurkó Szilvia Veronikát és Tóth Kinga Dóra.

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkára Heidl György, Nagy Ervin, Sári Zsolt és Tompa Enikő.

A Tudományos és Technológiai Minisztérium államtitkára Bicskei László, Horváth Péter és Polereczki Andrea.

A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium államtitkárává nevezték ki Stumpf Péter Bencét és Szabó Mátyást.

A közigazgatási államtitkárokat május 18-án nevezte ki az államfő, a miniszterelnök javaslatára, május 19-ei hatállyal, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára kivételével. A tárca közigazgatási államtitkára Benedek Bulcsú Balázs lett.

Ez is érdekelhet

Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár
BelföldSport
A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője lett az új sportért felelős államtitkár – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Erdő Péter: a kegyelem mindannyiunk lelkében ott van
BelföldEgyház
Isten pünkösdkor ajánlotta fel az egész világ számára azt a kegyelmet, ami mindannyiunk lelkében ott van, különösen azokéban, akik már Krisztushoz kapcsolódnak – mondta Erdő Péter bíboros.
Magyar Péter: csökken a kormánytagok, a képviselők és a polgármesterek fizetése
Belföld
Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése - közölte Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke sajtótájékoztatót tart a Sándor-palota előtt, miután megbeszélést folytatott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel 2026. április 15-én. Magyar Péter bejelentette, az államfő őt bízza meg kormányalakítással. MTI/Hegedüs Róbert
Már augusztusban megkaphatják a családok a százezer forintos támogatást
BelföldGazdaság
Már idén augusztusban kifizetik a családoknak a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a SZÉP-kártyán érkező támogatást.