Ugrás a tartalomra

Az ország mely részén élnek a legjobban kereső magyarok?

Létrehozva
A legnagyobb mértékű keresetnövekedés Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyei településen volt megfigyelhető 2019 és 2025 között a KSH tájékoztatása szerint.
Kép

Érdekli, mennyit keresnek a lakóhelyén élők? Vagy csak tudni szeretné, melyik településen viszik haza a legmagasabb fizetést? Mostantól ezek az információk is megtudhatók a térképes interaktív megjelenítőalkalmazásból, azaz a TIMEA-ból – tájékoztatott közleményben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A rendszerben összesen 13 mutató területi mintázata – a keresetek mellett a foglalkoztatás, a munkanélküliség és a lakásállomány jellemzői – frissült június 1-jén a legfrissebb adatok alapján. Az alkalmazás lehetőséget ad a területi adatok térképi megjelenítésére, lekérdezésére, valamint a kapcsolódó módszertani információk elérésére is.

A június 1-jei frissítés legfontosabb újdonsága, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók 2019 és 2025 közötti, éves bruttó és nettó átlagkeresete már a munkavállalók lakcíme szerinti települési szintű bontásban is elérhető – írják.

A minden korábbinál részletesebb térképen böngészve látható, hogy a főváros (a 23 kerület átlaga alapján) közel sem dobogós a települések közt. A Buda környéki agglomerációs – Nagykovácsi, Telki, Budajenő – és az osztrák határ menti települések mellett a köztudatban ebben az értelemben talán kevésbé meglévő Paks is ott van a legmagasabb átlagkeresetű helységek között.

Az adatokból az is kiolvasható, hogy 2019 és 2025 között a legnagyobb mértékű keresetnövekedés főként néhány alacsonyabb kereseti szintű Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyei településen volt megfigyelhető.

Egyes helyeken a nettó átlagkereset az időszak végére csaknem a háromszorosára emelkedett, ugyanakkor továbbra is számottevően elmaradt az országos átlagtól.

A magyar és angol nyelven is elérhető, ingyenes TIMEA-alkalmazás interaktív felületén bárki készíthet szemléletes térképeket a KSH honlapján található 23 témakör több mint 200 mutatójából. Az elkészült térképeket és a hozzájuk tartozó adatokat a felhasználók le is tölthetik. A vizuális megjelenítés négy területi szinten – regionális, vármegyei, járási és települési bontásban – lehetséges. A közigazgatási határokat tartalmazó nézethez különböző alaptérképrétegek – például légifotó vagy OpenStreetMap – és feliratok is társíthatók. A megjeleníthető és letölthető adatok döntő többsége 2012-től érhető el, a mutatók pedig egységesen az utolsó elérhető év közigazgatási beosztásának megfelelően szerepelnek az alkalmazásban.

Ez is érdekelhet

Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.
Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.